Mától él az üvegvisszaváltó rendszer Romániában, ezt kell tudni róla
November 30-án hivatalosan működésbe lépett Romániában a RetuRO rendszer, amely lehetővé teszi, hogy az emberek visszaváltsák a megvásárolt italok csomagolásait.
Ezt kell tudni róla:
Olvasson még:
– Mától fokozatosan megjelennek a boltokban a visszaváltható italospalackok, -dobozok és egyéb csomagolások, ezeken látható lesz egy logó, amely jelzi, hogy az üres csomagolás visszaváltható. Egy darabig még a meglévő készletekből származó, logó nélküli üvegek és dobozok is elérhetők lesznek, ezeket csak az eddig is működő átvevőhelyeken lehet majd visszaváltani.
– Ezek a műanyag, üveg- vagy fémpalackok, dobozok, amelyekben vizet, üdítőt, bort, sört, vagy szeszes italt forgalmaznak, egyenként 50 banis betéti díjat viselnek, amit az emberek vásárláskor megfizetnek, majd beváltáskor visszakapnak.
– A programban a 0,1 és 3 liter közötti űrtartalmú italcsomagolások vesznek részt, vagyis például az 5 literes vizes palackokat nem lehet visszaváltani.
– A palackokat és dobozokat üresen, a tartalmuk maradéka nélkül lehet majd visszaváltani minden olyan visszaváltó pontnál, amit a boltok, kereskedők helyeznek működésbe.
– A tartályokat nem kell kimosni visszaváltás előtt, de a visszaváltós logónak és a vonalkódnak sértetlennek kell lennie.
– A visszaváltáshoz nem kell felmutatni a vásárláskor kapott számlát, nyugtát. A vásárló helyben visszakapja a betéti díjat vagy készpénzben, vagy pedig egy utalvány formájában, amit a bolt pénztáránál készpénzre válthat vagy az értékét levásárolhatja az üzletben. A visszajáró pénzt bankszámlára is lehet kérni, de csak a kereskedő beleegyezésével.
– A logót viselő palackokat vagy dobozokat bármelyik visszaváltó pontnál be lehet váltani.
– A beváltás történhet kézileg, vagyis egy alkalmazott veszi át a csomagolásokat, vagy pedig egy automata segítségével, amelybe a vásárlónak kell majd egyenként adagolnia az italos palackokat vagy dobozokat.
Botrány tört ki Ausztriában, miután kiderült, hogy a hadsereget Romániában gyártott katonai bakancsokkal szerelik fel
Az osztrák vezetés nem akarja Romániát a Schengeni övezetbe, de a hadsereget itt gyártott bakancsokkal szerelik fel, emiatt pedig botrány robbant ki Ausztriában – tájékoztat a Digi24 hírtelevízió.
Az osztrák katonák egy része már meg is kapta az új bakancsokat, amelyekről a bécsi védelmi minisztérium elhallgatta, hogy Romániában, egy nagyváradi gyárban készültek. Az osztrák hatóságok csak annyit közöltek a nyilvánossággal, hogy a hadseregnek egy ausztriai cégtől vásárolták a katonai lábbeliket.
A bomba azután robbant, hogy a védelmi miniszter ünnepélyesen átadta az első bakancsszállítmányt. Egy osztrák televízió ugyanis kiderítette, hogy a bakancsokat Romániában gyártják. Ezután olyan fokú felháborodás tört ki a sajtóban és az online felületeken, hogy az osztrák védelmi minisztérium szóvivőjének magyarázkodnia kellett. A patrióta bírálóknak, akik amiatt elégedetlenkedtek, hogy a lábbeliket nem Ausztriában gyártják, a szóvivő azt írta az X-en (a volt Twitteren), hogy ezek az emberek pusztán amiatt érzik jogosultnak kritizálni, hogy fiatalkorukban teljesítették a kötelező katonai szolgálatot. Azt is közölte, hogy az ajánlattevők közül csak a romániai gyár tudott az ár szempontjából versenyképes ajánlatot tenni az osztrák kormánynak.
Ezután a ORF osztrák közszolgálati televízió megerősítette, hogy a bakancsokat Nagyváradon fogják gyártani, az osztrák tervező cég gyárában. A váradi gyár a közel 5 millió euró értékű szerződés keretében 35 ezer pár bakancsot szállít 2025-ig a megrendelőnek, egy pár bakancs 140 euróba kerül.