Elizgulta a történelmi lehetőséget a Sepsi OSK, és 11-esekkel kiesett az Európai Konferencia-ligából, pedig a Nagyszombat semmivel sem volt jobb csapat. Csak nemzetközi téren sokkal tapasztaltabb.
Az első Székelyföldön rendezett európai kupamérkőzésen a Sepsi játékosai jóval idegesebbek voltak, mint a hibátlan teljesítményt nyújtó szurkolóik, pedig már a szlovákiai elő mérkőzésen látszott, hogy semmivel sem jobb csapat a Spartak.
Viszont az akkor kiállított Bogdan Mitrea nagyon hiányzott a Sepsi védősorából, kétszer is csak a lest jelző koszovói partjelzőn múlott, hogy Bamidale Yusuf góljai érvénytelenek voltak. Boubacar Fofana félmagas bombája viszont beakadt a vendégkapu jobb oldalába –
Amely a második félidőben már jobban játszott, mégis ekkor kapott gólt, Kelvin Boateng hat perccel a becserélése után egyenlített.
Az 1-1 tavaly még nagyszombati továbbjutást ért volna, de akárcsak az előző körben a CFR-nek, a Sepsinek is jól jött az idegenben lőtt gólok szabályának eltörlése.
A Spartak innen kezdve a tizenegyes-párbajra játszott, de hogy eljusson oda,
A végére jutott még két kiállítás is, a Sepsi alig öt percet volt emberelőnyben, aztán jött a szétlövés, ahol nyert a nagyobb nemzetközi rutin: a szlovákoktól senki sem hibázott, míg a Sepsitől ketten is: Anass Achahbar nekifutás nélküli lövését védte Takác, az utolsó sorozatban pedig Rajko Rep pedig a kapu fölé bikázta a labdát.
A Sepsi mellett a másik két román csapat is kiesett az UEFA új sorozatából, ráadásul egyaránt toronymagas esélyesként: a FCSB-t a kazah Sahtyor Karagandi ejtette ki, szintén 11-esekkel (1-0 és 1-2), az Universitatea Craiova pedig gólt sem tudott rúgni az albán KF Lacinak (0-1 és 0-0).
Így az egyetlen versenyben maradt romániai kupacsapat a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe jutott CFR maradt.
Európai Konferencia-liga, 2. forduló, visszavágó:
Sepsi OSK–Spartak Trnava 1-1 – 11-esekkel 3-4
Gólszerzők: Fofana (29.), illetve Boateng (67.)
Kiállítva: Fofana (Sepsi, 120+2.), illetve Gric (116.).
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.