Hát nemzeti főváros az ilyen?!
Zavar támadt az Erőben: a bukaresti főpolgármesteri hivatal betiltott egy magyarok ellen uszító tüntetést!
Arról a megmozdulásról van szó, amelyet a románságukat szemlátomást egzaltáltan, neuróziskánt megélő Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma és a Nemzet Útja (Calea Neamului) Egyesület illetékesei szerveztek vasárnapra az államfői rezidenciaként működő Cotroceni-palota elé az új közigazgatási törvénykönyv kihirdetése elleni tiltakozásul.
A két szervezet rögeszméje ugyanis az, hogy a közigazgatási törvénykönyv akkora engedményt tesz a magyaroknak az anyanyelvhasználat terén, hogy egyenesen második hivatalos nyelvvé teszi a magyart Romániában.
Ez persze nincs így, sőt, a törvénykönyv határozottan nem jó nekünk, de hát ha egy „civil” szervezet létezésének egyetlen mozgatórugója a magyarellenes uszítás, akkor minden ürügyet ki kell használnia.
Csakhogy most az uszítás fennakadt egy buzgó bukaresti hivatalnokon. A Nemzet Útja Egyesület vezetője, Mihai Tîrnoveanu tudatta, hogy a bukaresti főpolgármesteri hivatal nem engedélyezte a tüntetést, arra hivatkozva, hogy az zavarná az államfői hivatal tevékenységét.
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=199619888085595&id=104314707616114&__xts__[0]=68.ARDqrWJNSXlX0FI8pypX9YCZrlBiDRg6L1g1pbzGjLyBz8osvzH2LKLDO3tFpE5bwht1xTAoSygXW_SAsjvieVH6Ea3YE1nQxX7dtDZu_i3MzMZprnUJdvlWiMC0PDqQkNwVBVBlqJpah0ZNU_SjgwFGq0opp-DrZfHMcjNXR-LpMjlcdJmn_EyTR1lH8wyHii9ktbTcLPaGGZlLffqo8M5zUs0IowckZ4nHdetdf6g8J5G9HWqvAgQZG9Gh6BlUOlxvcqvWMIR1HssRBwDVCkgCzG2W-7PD9P4i7WuRhBEUE2B4I2zlD4PEEZJHXrsvNr404r4UF0s5P6Xw7Q-P7F0&__tn__=-R
Bejegyzésében Tîrnoveanu persze azzal biztatja híveit, hogy nem hagyják magukat, új időpontot kérnek, és megpróbálják meggyőzni a hivatali illetékeseket arról, hogy a román nemzet és az alkotmány védelmében elengedhetetlen egy kis magyargyűlölet-gerjesztés a román főváros szívében.
A tiltásnak egyébként köze lehet ahhoz, hogy azért magyar részről jelezték: a tüntetést nem ártatlan báránykák szervezik.
A Székely Figyelő Alapítvány szerdán beadványban figyelmeztette a fővárosi polgármesteri hivatalt arra, hogy a tervezett tüntetés nyilvánvalóan sérti a gyülekezési törvénynek azt a paragrafusát, amely szerint tilosak a totalitarista eszméket hirdető fasiszta, rasszista, kommunista, sovén gyülekezések, illetve azok, amelyek nemzeti vagy vallási alapú gyűlöletre vagy diszkriminációra uszítanak. Árus Zsolt, az alapítvány elnöke, arra kérte az önkormányzatot: tiltsa be a tervezett tüntetést, és gondoskodjon róla, hogy ne tartsák meg a tilalom ellenére is.
A Székely Figyelő Alapítvány levélben figyelmeztette Mihai Tîrnoveanut, hogy a tervezett megmozdulás alkotmány-, és törvényellenes. Idézte az alaptörvény 120. cikkelyét, mely tételesen is kimondja, hogy „azokban a területi-közigazgatási egységekben, ahol az egy nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok aránya jelentős, biztosítják az illető nemzeti kisebbség anyanyelvének használatát, szóban és írásban, a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolatokban, az organikus törvény feltételei között”.
Az alkotmánybíróság múlt szerdán közölte, hogy alkotmányosnak találta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel – a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozó – közigazgatási kódexet léptette hatályba tavaly nyáron az akkori szociáldemokrata kormány.
Korábban az RMDSZ is bírálta a közigazgatási törvénykönyv kormányrendelettel elfogadott változatát, arra hivatkozva, hogy csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent a korábban hatályos anyanyelvhasználati rendelkezésekhez képest.
A közigazgatási kódexbe tavaly nyáron nem kerültek bele azok az RMDSZ által kért pontosítások, amelyek szerint a kisebbségi anyanyelvhasználati jog kiterjed az utcák, terek és parkok elnevezéseinek többnyelvű feliratozására, illetve a közüzemekkel és a kormányzati szervek helyi képviseleteivel történő kommunikációra.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
A román sajtó figyelmét is felkeltette a magyar miniszterelnök szombati kijelentése, amely szerint a jövő évi országgyűlési választás lesz az utolsó a közelgő háború előtt.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.
További híreink: Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést, egy ittas sofőr pedig halálra gázolt egy biciklist, majd megpróbált elmenekülni és elrejteni az autóját.

A bírák és ügyészek ismét megtámadták a nyugdíjaik reformjáról szóló törvényt. Ötvenezer lejes kártérítést kell fizetnie egy Georgescu-hívőnek egy facebookos kommentcsata után. A kormány végre nekimegy a veszteséges állami vállalatoknak.

Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.