// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Hargita megyében is megjelent a koronavírus, hivatalosan is megerősítették (FRISSÍTETT)

// HIRDETÉS

Egy külföldről hazatért etédi férfi az első bizonyítottan koronavírusos a megyében. Nem tartotta be a házi karantént, megfertőzte a saját apját, aki meghalt.

FRISSÍTÉS:

A Hargita megyei prefektúra hivatalosan megerősítette a megye területén azonosított első koronavírus-fertőzést. A hivatal közleménye szerint a fertőzött férfi március 23-án érkezett haza Franciaországból, lakhelyén helyezték elkülönítésbe, csütörtökre a vizsgálatok megerősítették, hogy koronavírusos. A férfi a székelyudvarhelyi kórházban van, a megyei egészségügyi hatóságok pedig elkezték az epidemiológiai vizsgálatot.

Több forrás is megerősítette a Székelyhonnak, hogy egy elhunyt udvarhelyszéki férfi családtagjánál igazolták Hargita megyében az első koronavírusos fertőzést, de ezzel kapcsolatban egyelőre sem helyi, sem központi hivatalos bejelentés nem történt.

Noha a kormány által irányított kommunikációs csoport immár megyei lebontásban is közzétette a hivatalos adatokat, a táblázatban Hargita az egyetlen romániai megye, ahol továbbra sincs koronavírusos fertőzött.

Tiboldi Elek etédi alpolgármester a lapnak elmondta: 40-50-en tértek haza az elmúlt időszakban külföldről, s bár házi elkülönítésben voltak, ezt nem igazán tartották be. Szerdán a rendőrök kordonnal kerítettek körbe egy házat, ahol haláleset történt. Egy idős férfi hunyt el, akinek a fia szintén nemrég tért haza haza külföldről, és akiről – a források szerint – beigazolódott, hogy fertőzött. A falu azért aggódik, mert a férfi nem ült otthon házi karanténban, amiért bírságot is kapott, ugyanakkor a család nagy temetést akart szervezni. Erre azonban már nem sok esély van.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

// még több főtér.ro