Remélhetőleg nem ez lesz a legnagyobb siker a viszonylag rövid szakasz kapcsán a következő években – írtuk még februárban, amikor Sorin Grindeanu közlekedési miniszter bejelentette, hogy végre ismét van kijelölt építője az észak-erdélyi autópálya egyik legelátkozottabb szakaszának, amely Aranyosgyéres és Maroskece között húzódik.
Nos, jelen állás szerint úgy néz ki, hogy de, egy ideig tényleg ez lesz a legnagyobb siker.
Olvasson még:
Akkor a Drum Asfalt SRL – OPR Asfalt SRL – Obras Publicas y Regadios SA – Trameco SA – Drumuri Bihor SA román-spanyol konzorciumot hirdették ki a közbeszerzési eljárás győzteseként.
Csakhogy az egyik vesztes, a Strabag megóvta az eredményt,
az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács pedig helyt adott az óvásnak.
Ez még március 9-én történt, de csak most került nyilvánosságra.
A testület döntésében arra kötelezte a pályázatot kiíró országos közútkezelőt (CNAIR), hogy újra értékelje ki a győztes konzorcium pályázatát.
A CNAIR-nak két lehetősége van: teljesítheti az óvásokat elbíráló testület határozatát, vagy megfellebbezheti azt a bukaresti táblabíróságon.
Az észak-erdélyi sztrádának már 2012-re el kellett volna készülnie, de a leghosszabb, már járható szakasza még mindig csak a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti, mintegy száz kilométeres rész, de ebből is
hiányzik a Maroskece és Aranyosgyéres közötti, 15,7 kilométeres szakasz.
Ennek a megépítése eddig kudarcok sorozatába fulladt, egyik kijelölt építő sem tudta teljesíteni a feladatot, hogy 363,79 millió lejért hat hónap alatt tervezze, 18 hónap alatt pedig építse meg a szakaszt.
Amelynek a megépítéséről az amerikai Bechtel kivonulása után – autópálya helyett NATO-tagságot kapott Románia az amerikaiaktól, ennek az ára volt az amerikai cég pályázat nélküli megbízása, és a jelek szerint sohasem gondolták komolyan, hogy tényleg meg is építik a sztrádát – 2015-ben írtak alá új szerződést a román Straco céggel.
Amely tavaly márciusig a rendelkezésére álló mintegy hat év alatt rekord közeli teljesítményt ért el, mert a 16 kilométeres szakasznak csupán mintegy 40 százalékát sikerült megépítenie.
Miután már az alvállalkozói is levonultak a munkaterületről, a kormánynál is betelt a pohár, és márciusban felbontotta a szerződést, hogy mielőbb kiírhassa az új pályázatot.
A cég azonban beperelte az államot, és csillagászati összegű, több mint 460 millió lejes kártérítést követelt.
Emiatt a szerződés felbontásának folyamatát fel kellett függeszteni.
Ám tavaly júliusban végül mégis ki lehetett írni az új pályázatot, amelynek idén január 31-ln hirdették ki a nyertesét – hogy aztán most az óvás miatt még tovább csússzon az építkezés.