Gyűlöli már az utcai maszkviselést? Nos, hamarosan nem lesz oka a gyűlöletre

Lazítások várhatóak a járványügyi korlátozások terén.

Hirdetés

Az Ukrajna elleni orosz invázió árnyékában háttérbe szorulni látszanak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos történések, pedig a járvány, főleg pedig a járványügyi korlátozások még mindig velünk vannak.

De a jelek szerint egy részüktől végre búcsúzhatunk: Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kedden bejelentette, hogy lazításokat javasol a kormánynak, miután csökkent az intenzív osztályokon ápolt, súlyos állapotú fertőzöttek száma.

Rafila már hetekkel ezelőtt belengette, hogy az esetleges enyhítéseket nem a gyorsan csökkenő napi esetszámokhoz kötik, hanem az intenzív osztályok telítettségéhez, az ugyanis lassabb ütemben csökken, mint az esetszámok.

A lazítások feltételéül ezért azt szabta, hogy az intenzív terápiás ágyak kihasználtsága a rendelkezésre álló helyek felére csökkenjen. Mivel 1800 ilyen ágyat alakítottak ki, 900 alá kellett csökkennie az intenzív osztályokon ápolt fertőzöttek számának.

Ez keddre – vagyis március elsejére – következett be, így Rafila megtette a javaslatait.

Az egyik ilyen ajánlás nyomán megszűnne a kötelező kültéri maszkviselés, vagyis az utcákon nem lenne kötelező a szájmaszkok hordása.

Szintén fontos javaslat, hogy

megszűnne a kötelező védettségi igazolvány használata

a bevásárlóközpontokban és a többi helyen, ahol jelenleg ehhez kötik a belépést.

A vendéglátóhelyeken, színházakban, mozikban és a sportrendezvényeken a jelenlegi 30-ról 50 százalékra növelnék a kihasználható helyek számát, és ami fontos:

eltörölnék a nyitvatartási idő korlátozását.

Hirdetés

Emellett családi rendezvényeket is lehetne tartani, vagyis ismét megnyílik az út az esküvők és a keresztelők megrendezése előtt, de azért itt is marad létszámkorlát: legtöbb 200 vendég lehet.

A beltéri maszkviselés egyelőre továbbra is kötelező marad, és még mindig fenntartják a javaslatot, hogy ahol lehetséges, az alkalmazottak távmunkában dolgozzanak.

Mindez egyelőre csak javaslat, ahhoz, hogy hatályba lépjen, a kormánynak kell döntést hoznia róla. Rafila azonban derűlátó, szerinte a kormány elfogadja a javaslatait, hiszen az intenzív osztályok kihasználtsága már csak 47,5 százalékos.

A miniszter arról is beszélt, hogy

jelenleg úgy tűnik: normális nyarunk lesz, minimális korlátozásokkal,

bár persze ezt még nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hiszen egy új vírussal sohasem lehet tudni, hova alakulhatnak a dolgok.

Mint ismert, korábban az is felmerült, hogy már március 6-ától eltörölnék a 2020 május 15-e óta fennálló, és azóta folyamatosan, 30 naponként meghosszabbított veszélyhelyzetet, de ez egyelőre kevésbé tűnik valószínűnek, hiszen akkor már nem lehetne kötelezővé tenni a beltéri maszkviselést, csak ajánlottá, így az eddigi nyilatkozatok alapján sanszosabb, hogy újabb 30 nappal meghosszabbítják – viszont ezúttal tényleg utoljára.

Hirdetés