Csak az menjen az erdélyi magyar könyvkiadói szakmába dolgozni, aki magáénak is érzi azt – ezzel a tézismondattal jellemezhetnénk az iparágon belüli tevékenykedéshez szükséges attitűdtöbbletet, ami nélkül gyorsan útilaput köt a saját talpára az, akit pusztán a kalandvágy vezérel.

A kisebbségi létből fakadó sajátos helyzet, a rendszerszintű kihívások és a centralizálásra irányuló politikai törekvések folyamatos kreativitásra és innovációra késztetik a szakmai szereplőket, akik sokszor egymást is segítve próbálják életben tartani és magas szinten művelni a nagy hagyományokkal rendelkező erdélyi magyar könyvkiadást.

Gálfalvi Ágnessel, a Lector Kiadó vezetőjével beszélgettünk, aki PhD-hallgatóként az 1989 utáni romániai magyar könyvkiadás történetét kutatja.

 

Milyen helyzetben találta magát az 1989 utáni erdélyi magyar könyvkiadás?

A romániai magyar könyvkiadásról átfogó jellegű leírás nagyon rég született. A Romániai Magyar Évkönyv 2000-es kiadásában Dávid Gyula írt egy összefoglaló tanulmányt, talán az utolsó olyan szakmunka, amely adatokat tartalmazott. Azóta senki nem foglalkozott átfogóan a kérdéssel, néhány tanulmány született például a tudományos könyvkiadásról. A témába vágóan én kezdtem el a doktori tanulmányaimat négy éve, de bölcsészként a nagyon fontos szociológiai, támogatáspolitikai vetületeiben nem vagyok kompetens.

A rendszerváltás után a romániai magyar könyvkiadás nagy múltú ernyőkiadója, a Kriterion, rendkívül fontos volt a magyar kisebbség életében. E mellett a Dacia Kiadónál is jelentek meg magyar nyelvű könyvek, mint ahogy megjelentek a piacon az új kiadók is. Ezzel párhuzamosan Magyarországról is elkezdtek beáramlani az importkönyvek, ez a folyamat pedig meghatározta a romániai magyar könyvkiadás lehetőségeit.

Dávid Gyulával együtt én is úgy gondolom, hogy körülbelül 1994-től számíthatjuk a könyvkiadásnak az új korszakát, addig részben az előzőleg összeállított kiadói tervekből éltek. A piacgazdaságra való áttérés teljesen új helyzet elé állította a könyvkiadást. Az egyik befolyásoló tényező a nyomdák hiánya volt, mivel óriási igény mutatkozott a közönség részéről a különböző sajtótermékek iránt, ez pedig jelentősen igénybe vette a rendelkezésre álló nyomdateret. A kilencvenes évek első felében kezdtek megalakulni az új időszak jelentős kiadói, mint például a Mentor Kiadó, a Pallas Akadémia Kiadó, a Koinónia Kiadó, és a régi kriterionosok egy része is ekkor hozta létre a Polis Kiadót.

A Koinónia kapcsán fontos megemlíteni, hogy egy gyökeresen új és modern programú kiadónak számított. Vállaltan a keresztény értelmiségi irodalom kiadását tekintette céljának, emellett pedig a szépirodalomban is ugyancsak az értelmiségi réteget szolgáltak ki. Nagyon sokáig Kolozsváron a leghaladóbb szépirodalmi kiadónak számított. Akkoriban jelentősek voltak a marosvásárhelyi és a csíkszeredai szépirodalmi kiadók is.

A 2010-es évektől tetőző könyvkiadási válság miatt úgy látom, hogy kissé módosított a profilján a Koinónia, visszavágott a szépirodalomból, és megmaradt a keresztény szellemiségű kötetek kiadásánál. E mellett továbbra is kiadja a gyermekeknek szóló köteteket. Nagyon jól, magas színvonalon végzik a munkájukat, értékesíthető kiadványaik vannak, ezt az általuk kapott díjak is visszatükrözik.

A másik nagyon fontos jellemző velük kapcsolatban, hogy Magyarországon is forgalmaznak. A kiadó jelen van a könyvvásárokon, mivel az erdélyi magyar könyvkiadásnak az egyik folyamatos problémája a kilencvenes évek óta az, hogy mennyire tud jelen lenni az összmagyar kultúrában.

 

Hány erdélyi magyar könyvkiadó van jelenleg a piacon?

A létező kiadók egy része román és magyar könyveket is kiad. Az Erdélystaton található romániai magyar kiadói jegyzék szerint 2019-ben 66 olyan kiadó volt, amelyek többnyire magyar nyelvű könyveket adtak ki. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy amikor romániai magyar kiadókról beszélek, akkor lényeges szempont, hogy kiadóként is viselkedjenek, mert ez nem minden esetben evidens.

Sok olyan kiadó van, amelyik egyszerűen nem igényelt ISBN-jogot, nem használ érvényes ISBN azonosítót a kiadványain. Emellett fontos, hogy jelen legyen a nyilvánosságban, járjon könyvvásárokra, reklámozza a kiadványait. A könyvvásárokon rendszeresen megforduló kiadók száma körülbelül 15, én ezekkel szoktam általában számolni.

 

Egy kéziratból ma is ugyanúgy lesz könyv, ahogy régen? Mennyiben változtatták meg a könyvkiadási folyamatot a modern idők?

A technológiai fejlődés mellett vagy ellenére, a folyamat ugyanazokból a lépésekből áll, mint mondjuk ötven éve. A műszaki változások mellett egyéb paraméterek is befolyásolják ezt, mint például a rendelkezésre álló finanszírozás, és egyéb szakmán kívüli tényezők.

A jelenlegi technikai lehetőségekkel következőképpen nézne ki egy könyv ideális előállítási folyamata. A kiadó felállít egy a profiljának megfelelő kiadói tervet. Ehhez érkeznek kéziratok, a szerzők is jelentkeznek kiadóknál, de jó lenne, ha maga a kiadó választhatná ki a saját szerzői portfóliójából, és azon kívül is, hogy mit szeretne kiadni, mi illene a kiadói tervébe, a távlati elképzeléseibe.

A kéziratok egy döntési folyamaton mennek keresztül, majd a kiadói tanács dönt ezek minőségéről. Ha tudományos kötetről van szó, akkor egy szaklektorálási folyamaton is átmegy a szöveg. Szépirodalmi kötet esetében a tanácsi döntés után kerül a kézirat a szerkesztőhöz, aki főleg tartalmi, stilisztikai és esztétikai kérdésekben mérlegel a szerzővel szorosan együttműködve. Az így kialakult végleges kézirat az olvasószerkesztőhöz megy, amit románul első korrektúrának neveznek, gyakran a romániai magyar szerkesztőségben is így említik.

Az első kiadóm a Mentor volt, ott is így tanultam meg, később csodálkozva fedeztem fel, hogy olvasószerkesztésnek is nevezik. Ez már gyakorlatiasabb fázis, a végeredménye pedig a kiadói kézirat, amivel már a tördelő foglalkozik. Ideális esetben a műszaki tervező közli a tördelővel, hogy milyen műszaki elemeket használ a könyvben, az illusztrációkat a műszaki szerkesztővel együtt helyezik el, miközben a borítóterv is elkészül. Következik a korrektúra (avagy második korrektúra).

Az a jó, ha a szerzőnek rálátása van az egész folyamatra. Végül a szerző utolsó revíziója után megadja a nyomdába adási jogot, indulhat a nyomtatás. Ezután kezdődik a kereskedelmi folyamat. A promóció korábban indul, jó, ha előre értesülnek az olvasók a könyv érkezéséről, de a kiadás után gyorsul fel a folyamat a könyvbemutatók és hasonlók által.

Anyagi források szűkében viszont a fázisok egyes részei sok esetben kiesnek, jellemzően azok, amelyek nem látszanak meg durván, markánsan. Ma gyakran cinikusan mondják, hogy könyv az, ami két borító között van, de hangsúlyozom, és nem csak én, hanem minden szakíró, hogy bármelyik fázis kihagyása egyértelműen és elkerülhetetlenül meglátszik a könyv minőségén.

 

Jövedelmező az erdélyi magyar könyvkiadói tevékenység? Mekkora éves példányszámokkal dolgoznak a kiadók?

Egy kereskedelmi szakkifejezés megtérülési pontnak nevezi azt az példányszámot, amelynél a bevételeink és a kiadásaink egyenlőek, sem nyereséget, sem veszteséget nem termelünk. Általában a befektetés megtérüléséhez legalább ezer példányt kellene eladni egy könyvből, persze egy támogatott projekt esetében ez a szám változik.

A rendszerváltás előtti a Kriterion mesés számokat produkált. A 10-15 ezer példánytól ma már messze vagyunk, de tudomásom van 60 ezres példányszámról is, és arra is volt példa, hogy több kiadásból 100 ezres példányszám jött össze.

Dávid Gyula könyvtörténeti szövegei és a korabeli sajtó alapján kijelenthető, hogy már a kilencvenes években ezer alá csökkentek a romániai magyar példányszámok. Tehát már azóta támogatásra szorult a romániai magyar könyvkiadás. Konkrét számaink azért nincsenek, mert ezek bizalmas kereskedelmi adatok, nem szívesen árulják el.

Szerencsémre a koronavírusjárvány változást hozott e téren is, valahogy feloldódott az egyes szereplők eredendő óvatossága, és elkezdtünk adatokat megtudni. Ezekről nekünk, könyvkiadóknak amúgy tudomásunk volt, mert vannak informális beszélgetéseink, de a számokat a nyilvánosság előtt senki nem vállalta eddig.

A járványhelyzet alatt megjelent egy-két ankét különböző sajtóorgánumokban arról, hogy kit, miként érint a járvány, és akkor kiderült, hogy a korábbi 500-as kiadott példányszám 300-400-ra csökkent, ennek is csak kis százalékát adják el. Volt olyan is, hogy 45 százalékos eladáscsökkenéssel számoltak egyes romániai magyar kiadók a járvány során.

Az utóbbi időszakban úgy 100-zal emelkedett a szám, most 400-500-as példányszámról beszélnek. Ebből látszik, hogy támogatás nélkül egyértelműen veszteséget termel egy kiadó, a kérdés az, ki, milyen finanszírozáshoz jut.

 

A finanszírozás lehet román állami, magyar állami és magántőke is?

Egyértelmű, hogy Erdélyben ahány könyv megjelenik, az mind valamilyen anyagi ráfordításból jelenik meg. Itt a legváltozatosabb forrásokra kell gondolni. Sok riportban olvastam, hogy hangsúlyozták a kiadóvezetők a több lábon állás fontosságát. Ez így is van.

A legtöbb romániai magyar kiadó nem kifejezetten a könyvkiadásból él meg. Van olyan, amelynek egyszerre van nyomdája és könyvkereskedése is. Ezek kölcsönösen segíthetik egymást. Nem ritka a tudományos kiadók esetében az intézményi háttér. Itt említhetjük az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadóját és a Scientia Kiadót, amelyik a Sapientia EMTE keretén belül működik.

Van olyan kiadó is, amely mögött egy alapítvány áll, vagy például a Lector esetében az egyik cégtulajdonos folyamatos pénzadományokkal biztosítja a kiadó működését.

 

Kijelenthetjük, hogy az erdélyi magyar könyvkiadás fenntartható működéséhez a sokoldalú finanszírozási lehetőségek folyamatos keresése és biztosítása mellett elengedhetetlen a szakmában dolgozók elszánt, sokszor önkéntes, erőn felüli munkája is?

Igen. Létezik egy olyan narratívája az erdélyi magyar könyvkiadásnak, hogy a benne dolgozók a nehézségek ellenére valahogy nagy nehezen feltalálják magukat, boldogulnak. Ezt minőségileg kontraproduktívnak tartom, ennek nem így kellene működnie. Vannak olyan modellek, amelyek jól működnek a kis népességszámú közösségekben, mert itt arról van szó, hogy kicsi a felvevőpiac. Például a dán könyvtámogatási politika állítólag jól működik, és úgy olvastam, az Egyesült Államok is szép összegekkel támogatja a Hawaii állami őslakos közösség könyvkiadását.

Számos próbálkozás volt romániai magyar könyvkiadás részéről a magyarországi piacra való betörésre, de a kisebb-nagyobb sikeres periódusok ellenére folyamatos kudarcról beszélhetünk. Egyértelmű, ha mi itt autonóm közösségként akarunk fennmaradni, akkor szükségünk van könyvkiadásra, és szükség volna egy átfogó romániai magyar kultúrstratégiára.

Tehát itt strukturális problémákról beszélhetünk, ezért lenne jó, ha látnánk, merrefelé akarunk tartani, milyen módszerekkel és milyen vízió mentén.

 

Mi a legfőbb akadálya annak, hogy a magyarországi piacon nem tudják stabilan megvetni a lábukat az erdélyi magyar kiadók?

Gyakorlati okai vannak, nincs semmi sötét összeesküvés. A kereskedő haszonért dolgozik, ami nem hoz nem neki nyereséget, arra nem áldoz. Magyarországon jelenleg két nagy csoportosulás van, a Libri-Bookline és a Líra Könyv. Ezen kívül még léteznek kisebb könyvkereskedelmi csoportok, de ezek eltörpülnek a két nagy mellett.

Ha sikerül is forgalmazási szerződéseket kötni velük, akkor is egy óriási könyvmennyiségbe kerülnek bele a mi könyveink. Pontos számokat most nem tudok mondani, de évente 12-14 ezer körüli címet adnak ki Magyarországon, míg a Romániában megjelenő magyar címek száma körülbelül 500 és 700 közé tehető.

A könyvesboltokon belüli kiemelés rengeteg pénzbe kerül, ami óriási befektetést igényelne a romániai magyar könyvkiadók részéről, ehhez egyszerűen nem elég tőkeerősek. Nincs elég pénzük, nincs kiterjedt kapcsolatrendszerük, és valószínűleg a többségükkel nem is szívesen kötnek a magyarországi könyvkereskedők szerződést, mivel az árujuk nem könnyen értékesíthető.

Ebből az ördögi körből szerintem egy koherens támogatáspolitikával lehet kitörni, mert úgy emlékszem, régebben a kiadók pályázhattak a Nemzet Kulturális Alapnál könyvreklámozásra.

Ez nagyon régóta eltűnt. Ha nem lehet pályázni a könyvek népszerűsítésére, a bolton belüli kiemelésükre, akkor az induló tőkét borzasztóan nehéz összeszedni. E nélkül esély sincs arra, hogy az olvasó megtalálja a kötetet az áruházi könyvhalomban.

 

Az erdélyi magyar könyvesboltokban, a könyvvásárokon egyre színesebb könyvkínálattal lehet találkozni. A változatosság a külalak és a tartalom tekintetében is tetten érhető. Létezik egy minden kiadóra érvényes szakmai irányelv, ami mentén dolgoznak a kiadók, vagy azt adnak ki, amit jónak látnak?

Polgári demokrácia és piacgazdaság van, mindenki azt ad ki, amit akar. Ez különben nem rendkívüli, és nem csak Erdélyre jellemző. A szakmai konszenzus pedig sokat segít a hatékonyságon. A romániai magyar könyvkiadóknak van egy szervezete, a Romániai Magyar Könyves Céh. Addig volt fontosabb szerepe, amíg a támogatási források elosztásában közreműködött.

Miután a szervezetet megfosztották a könyvpályázatok döntéseiben való aktív részvétel lehetőségétől, leginkább a marosvásárhelyi könyvvásár megszervezésében, a Budapesti Nemzetközi Könyvvásáron, illetve a Könyvhéten az erdélyi könyvek kiállításában merült ki a tevékenysége érdemi része. Nem minden kiadó a tagja, a Lector sem, így biztost én sem tudok mondani, de tudomásom szerint átalakulás előtt áll.

Szükség volna egy szakmai konszenzusra, egy érdekvédelmi szervezetre az előrelépéshez, mert visszautalva az előző kérdésre, a magyarországi forgalmazásban is sokat segítene. Egy kiadó nem elég tőkeerős, hogy megvásárolja a reklámhelyet, a könyvvásári helyet, de egy szakmai egyesület közös pályázati pénzekből már tudna egy erdélyi polcot vásárolni kiemelt helyen egy magyarországi könyváruházban. Ez ugyan nem oldana meg egy csapásra minden problémát, de lenne egy biztos pont, amire számíthatnánk.

 

A piaci viszonyoknak megfelelő számú erdélyi magyar könyvkiadó létezik? Vagy pályázati források nélkül kevesen volnának képesek fennmaradni?

Valószínűleg van, akit csak a tehetetlenségi erő tart a pályán, mivel senki nem szívesen mond le a befektetéseiről, a befektetett időről, a pénzről, az emberi energiáról, az érzelmekről. Hogy szükség van-e ennyi kiadóra? Nem tudom, talán okafogyott ezt a kifejezést használni. Inkább az olyan járható utakat kellene választani, mint például Kozma Csaba, a Polis ügyvezetője, aki elment könyvkiadói menedzsmentet tanulni Magyarországra. Vele szoktuk mondani, hogy csak nézzük, ki dől ki hamarabb, de eddig még mindenki tartja magát.

Úgyhogy igen, a kiadók többnyire fenntarthatatlanok pusztán piaci alapon, és sok esetben arról van szó, hogy ingyen dolgozunk, mert nyilván, aki könyvkiadásba belekezd, az idealista. Az idealizmus nem engedi, hogy abbahagyjuk.

 

Az erdélyi magyar könyvkiadás jelentős hagyományokra tekint vissza. A mai kiadói gyakorlat mennyire tartja fontosnak ezt az örökséget?

Amikor az erdélyi könyvkiadás hagyományairól beszélünk, fontos, hogy elsősorban a minőség hagyományára gondoljunk, amit a Kriterion is képviselt, az igényességre és a szakmai tudásra. A Kriterion-hagyomány mellett létezett más magyar kiadó is, említettünk már a Dacia Kiadót, de példaként hozhatjuk a mezőgazdasági kiadót is, a Cerest. A nyolcvanas évekig ezek valamelyest saját hagyományt képviseltek.

A rendszerváltás után megjelenő új kiadók egy része automatikusan próbált a Kriterion nyomába lépni és folytatni azt a hagyományt. Megjelentek viszont friss, modern kiadói programot képviselő kiadók is, mint a már említett Koinónia is. Néhányuk nem volt sajnos hosszú életű, hamar megszűntek.

A hagyomány tehát a minőségre, a formai igényességre, a külalakra vonatkozik. Természetesen mindig van tere az újításnak is, csak az az újítás ne az igényességből való alábbhagyást jelentse, hanem új területek, új témák felkarolását. Például a multikulturalitást, a körülöttünk élő népekkel való kapcsolatot.

A Kriterionnak nagyon fontos volt a fordítás is, román és német irodalomból rengeteget fordítottak. Nemzetiségi kiadóként jiddis és tatár nyelven is adtak ki könyveket. A hagyományt H. Szabó Gyula, az új Kriterion vezetője próbálta folytatni, de egyre kevesebb igény mutatkozott erre a nemzetiségek részéről.

Ezek azok a pászmák, amelyek felé tájékozódni kellene. Mindenképp érdemes lenne kihasználni a köztes helyzetet, amiben a romániai magyarság van. A Lector Kiadónál például pár év útkeresés után ráálltunk a román irodalomból való fordítások kiadására, és most már erről is ismernek Magyarországon. Ezért van egészen jó nevünk ott, mert úgy tartanak számon, mint akik jó román írókat adnak ki.

 

A román könyvesboltokban rendkívül széles és változatos a kínálat. A kiadók többnyire a puhakötést részesítik előnybe, és sok nemzetközi szerzőt fordítanak. Mennyire helytálló az olvasói tapasztalat, hogy pezseg a román könyvpiac?

A román könyvpiac Európa legkisebb könyvpiaca. A romániai könyvkiadók, és ebben valószínűleg benne vannak a magyar könyvkiadók is, forgalma 150-szer kisebb a németországinál. A románok fordítják a legkevesebb pénzt a könyvvásárlásra, és olvasás terén is sereghajtók. Időről-időre születnek különféle kormányzati stratégiák a probléma orvoslására, de ezek hamvába halt kísérletek.

A művelődési minisztérium részéről volt idén egy nagyobb könyvtárállomány-bővítési program, ami magyarán azt jelenti, hogy könyvet vásároltak a pályázó kiadóktól. Nem óriási mennyiségekről beszélünk, de mégiscsak bővítik a könyvtárakat. A Forbes magazin adatai szerint egy külföldi szerzői fordítás körülbelül 2000 példányban jelenik meg. A hazaiak példányszámai 500 felettiek, de általában nem érik el az ezres határt.

A külalakról fontos tudni, míg a magyar könyvgyártás a német hagyományt követi, amely igényesebb a formára, addig a román a francia nyomán halad, amely a papírkötésű zsebkönyvekre, és inkább a tartalom átadására helyezi a hangsúlyt. Ez önmagában nem baj. Én is jelentős minőségi javulást észleltem az utóbbi években, le a kalappal előttük.

 

Mennyire van átjárás a román könyvkiadói szakma és a romániai magyar kiadói szakma között? Léteznek közös projektek, keresik az együttműködés lehetőségeit, vagy ez is párhuzamos történet?

Vannak időnként próbálkozások, kulcsfontosságú lenne megírni ennek is a történetét. Mint említettem, a régi Kriterionnál volt egy román sorozat, a Biblioteca Kriterion, amely fordításirodalmat közölt. Főleg erdélyi magyar és szász irodalomból fordítottak, de magyarországi szerzőket is bevettek a portfólióba. Még mindig ennek köszönhetjük nagyrészt, hogy a románok ismerik a magyar irodalmat.

Dávid Gyula szövegeiből tudom, hogy a rendszerváltás után ez a román-magyar könyvkiadói kapcsolati program hirtelen összeomlott, majd hellyel-közzel újra indult. Jelenleg létezik egy írószövetségi együttműködés, miszerint egymás irodalmából egy-két kötetet fordítanak le és adnak ki minden évben. Emellett egyre több román kiadó érdeklődik főleg magyarországi szerzők iránt. A román szerzők iránt is van magyarországi érdeklődés, de nem szomszédi alapon tekintenek az itteni szerzőkre, hanem világirodalmi, azon belül is kelet-európai szereplőként.

A rendszerváltás után, amikor az amerikaiakat és a nyugat-európaiakat is érdekelte a régi szovjet tömb irodalma, akkor volt egy ilyen nagy fellendülés. Budapesten is jobban vásárolták a román szerzők köteteit, illetve Bukarestben is a magyar szerzők könyveit. Az alapján választottak, hogy a nyugati folyóiratokban, művelődési lapokban milyen nevek bukkantak fel.

Mostanra ez az érdeklődés csillapodott. Jelenleg a dél-amerikaiak és a skandinávok vannak divatban. Tehát Budapesten is és Bukarestben is főként dél-amerikai és skandináv szerzőket keresnek. A román fővárosban Márai Sándor és Dragomán György számítanak népszerűnek.

 

Vannak adataink az erdélyi magyarok könyvolvasási, könyvvásárlási szokásairól?

Magyarországon a könyvvásárlás és a könyvolvasás kutatása is nagy hagyományokra tekint vissza, rendszeresen publikálnak a témában. Erdélyben egészen a legutóbbi időkig kevés ilyen kutatást végeztek, nemrég kezdte a doktori iskolát egy kutató ilyen témával. Szerencsénk van, amikor a magyarországi kutatók kiterjesztik vizsgálódásaikat a teljes Kárpát-medencére, mert akkor abban mi is benne vagyunk. Illetve kérdés, hogy mennyire lehet a magyarországi eredményeket Erdélyre is vonatkoztatni, és hogy a romániai román eredményeket lehet-e ránk is vonatkoztatni.

Ezeken kívül tényleg csak empirikus tapasztalatokat lehet mondani. Az eladott példányszámok tekintetében csak kivételes alkalmakkor kapja el az őszinteségi roham a kiadóvezetőket. A járvány alatt a Bookline-ról vásároltak az erdélyi magyarok, utána valamennyire helyrejött az ágazat, de nem állt vissza a korábbi szintre.

Könyveket vásárolnak, most megint divat az olvasás világszerte, de a kutatók szerint egy picit másként olvasnak az emberek. Sokszor az egésznek közösségi jellege van, divatszámba megy. Jelentősen elszaporodtak a könyvklubok, ami nyilván egyértelműen jó, csak kérdés, hogy milyen tartalommal töltik meg. Vannak irányzatok, mint a Dark Academia, a Light Academia, amelyekhez díszletként szolgál a könyv, illetve maga az olvasás gesztusa szükséges ahhoz, hogy ők vizuálisan reprezentálják magukat.

Gyakran látom a könyvvásárokon is, hogy a közösségi oldalak könyves videóit készítő sztároknak nagy hatása van, ha meghívják őket romániai könyvvásárra, óriási tömegeket vonzanak be. Örvendetesnek tartom, hogy elszaporodtak a könyvvásárok Romániában. Létezik már egy versengés is a különböző önkormányzatok között, hogy ki szervez jobbat.

A könyvkiadóknak ugyanakkor nem egyértelműen kifizetődő ezeken szerepelni, mivel a személyi költségek gyakorlatilag fedezhetetlenek a könyveladásból. Ha az önkormányzat néha segít, mint ahogy például a sepsiszentgyörgyi könyvvásár szállást biztosít, vagy az udvarhelyi könyvvásár étkezési jegyekkel segíti általában a könyvkiadókat, akkor mindenképpen ez valamennyire legalább zéró szinten tartható.

 

Milyen jövőkép sejlik fel az erdélyi magyar könyvkiadás előtt?

Az agyelszívásról mindenképp beszélni kell, ami szintén nem egyetlen gonosz elme machinációja, hanem egy automatikus történelmi folyamat. Azt eredményezte, hogy az eladható szerzők jó része magyarországi kiadókhoz migrál, ez pedig veszélyezteti a romániai kiadók fenntarthatóságát.

Remélem, hogy lesz egy kulturális stratégia, ami áttekinthető és tervezhető támogatást, például normatív támogatást juttat néhány könyvkiadónak, hogy legalább azok megfelelőképpen működhessenek. Ha bedobjuk a gyeplőt a lovak közé, és hagyjuk dolgozni az említett történelmi folyamatokat, akkor az arrafelé mutat, hogy Erdélyben elsorvad a könyvkiadó ágazat tekintélyes hányada.

Mivel általános kulturális stratégiáról beszélünk, elengedhetetlen a civil társadalom, a szakma, a tudósok bevonása a stratégiaalkotásba. Dávid Gyula a következőképpen fogalmaz a vele készített interjúmban:

„az RMDSZ jónak látta a Communitas Alapítvány keretében a könyvkiadásra szánt alapot saját kezelésébe venni”.

Annak ellenére, hogy már négy éve tanulmányozom a témát, mégsem tudok eleget arról, hogy magánvéleményen kívül okosat mondjak. Az biztos, hogy szükség lenne egy alapos állapotfelmérésre és stratégiára nemcsak az erdélyi könyvkiadás tekintetében, hanem általában az erdélyi kultúrát nézve, mert a strukturális problémahalmaznál tulajdonképpen az egész művelődési rendszerre gondoltam. Korábban voltak ilyen szakreferátumok a Kulturális Autonómia Tanács keretében, de úgy tudom, hogy talán 2014 óta újak nem jelentek meg.

Persze vannak reménykeltő jelenségek, mert a romániai magyar könyvkiadók is találékonyak. Példaként említeném a kiadói együttműködést. Nem csak arról van szó, hogy a könyvkiadók között létező minimális szolidaritási gesztusok jegyében elvisszük egymás könyvét a könyvvásárra – így spórolunk az úti- és szállásköltségen –, hanem a magyarországi kiadókkal való együttműködésről is.

Kialakultak az utóbbi években állandó partnerségek, például a Lector Kiadó kitűnő kapcsolatokat ápol a nagyon színvonalas és szintén független budapesti Prae Kiadóval. Évi egy lírakötet kiadásában működünk együtt. Így ezek az erdélyi szerzők jelen vannak a magyarországi piacon és az ottani irodalmi nyilvánosságban is, és viszonzásképpen az ő szerzőik is jelen vannak az erdélyi kis könyvesboltokban, könyvvásárokon és egyéb helyeken. Ez a gyümölcsöző kollaboráció a költségmegosztás miatt is hatékony.

Nem kell mindent a támogatások alakulására bízni, nem előremutató, ha mindent a finanszírozótól várunk el. Fontos az optimizmus, és az is, hogy a kiadók részéről jöjjenek olyan ötletek, amelyek működőképessé teszik az egészet.

 

Olvas jelenleg kortárs szerzőt?

Nagyon jó a kérdés. Ezzel kapcsolatban többször is kifakadtam a sajtóban, hogy az akut időhiány ellenére is muszáj olvasnunk, ha könyvet akarunk kiadni.. Mostanában ismét megjött a kedvem a versekhez, kamaszkoromban voltam nagy versolvasó. A fiatal Bán-Horváth Veronika magyarországi költő Nincs is holdtölte című kötetét olvasom, ami azért is érdekes számunkra, mert a könyv szintén egy kiadói együttműködésből született, az Erdélyi Híradó Kiadó és a magyarországi Szépirodalmi Figyelő közös projektje. Nagyon szeretem most ezt a verseskötetet.