// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Florin Cîțu miniszterelnök már újabb bányászjárás előszelét érzi

// HIRDETÉS

De figyelmeztet, hogy a kormány nem fogja engedni.

Amíg ő a miniszterelnök, itt aztán nem lesz bányászjárás – figyelmeztette az elégedetlenkedő vájárokat, egyben az őket hergelni és kihasználni akaró politikusokat Florin Cîțu miniszterelnök hétfőn annak apropóján, hogy a Zsil völgye ismét forrong.

Hétfőn több bányász utcára vonulva tiltakozott, amiért elmaradtak a fizetéseik, miközben Lupényban lassan már hét napja elbarikádozta magát a föld alatt mintegy 140 kollégájuk, és most már éhségsztrájkkal fenyegettek.

A kormányfő viszont hétfőn arról beszélt: ne is álmodjon senki olyasmiről, hogy ismét bányászjárások következhetnek, mint a 90-es években.

A kormányfő igyekezett megértőnek mutatkozni, mondván: érthető, hogy a zöldenergiára való áttérés nehéz, ugyanakkor a bányászok által választott tiltakozási forma nem oldja meg a helyzetet.

Emlékeztetett: a kormány korábban is talált megoldást, és egyébként is, a bányászok 2020-ban is megkapták a teljes fizetésüket, miközben a járvány miatt 1,4 millió munkavállaló kényszerszabadságon volt, ezért szerint nem normális, ami most zajlik.

Cîțu szerint egyes politikusok hasznot akarnak húzni a bányászok elégedetlenségéből, ahogy az már korábban is megtörtént, de biztosított mindenkit: nem fogja megengedni, hogy megismétlődjön, ami Ion Iliescu exállamfő és más szocialista vezetők idejében történt.

„Ezen mandátum idején egyetlen bányászjárás sem lesz” – csapott virtuálisan az asztalra Cîțu.

Aki vélhetően nem csupán a szociáldemokratákra gondolt, hanem a politikai trashcelebségben a jelek szerint lubickoló szenátornőre, Diana Șoșoacára is, aki annak ellenére, hogy még a szélsőséges Románok Egységéért Szövetségnek (AUR) is túl sok volt, így kirúgták a pártból, továbbra is keresi a reflektorfényt, és a hétvégén a bányászok közé látogatott.

A munkaügyi miniszter egyébként tárgyal a bányászokkal, akik amúgy korábban ígéretet kaptak arra, hogy a február 15-én esedékes, de elmaradt béreket 26-áig megkapják.

A bányászoknak munkát adó, hőerőműből és az azt ellátó bányákból álló vajdahunyadi energetikai komplexum nagyon nehéz helyzetben van, 2019 óra csődeljárás zajlik ellene, és az adósságai mellett még az államnak is vissza kell fizetnie egy korábbi támogatást, amelyet az EU illetékesei törvénytelennek találtak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében
Krónika

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében

Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.