Fegyverszünet, vagy mutyizáson alapuló egyszerű balkáni játszma?

A szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Az ajánlat egy politikus részéről érkezik, ráadásul a hazai prérin, ahol bármi bármikor megtörténhet, mert úgyse érdekel senkit. Ilyen körülmények között az lenne az egyetlen értelme, hogy kétségbeesetten és ultimátum-szerűen a tárgyalások lezárására szólít fel, mégpedig egy kormány alakítása útján, amellyel aztán Románia átvészeli a telet. Utána,

ahogy megszoktuk, meglátjuk, valahogy elleszünk. És ha nem, pech!

Ám ne feledjük, a felhívásnak van egy rendkívüli sajátossága: annak a közvetlen katonai tapasztalatnak és gyakorlatnak az eredménye, amellyel Ciucă rendelkezik, aki jelenleg a védelmi minisztérium ideiglenes vezetője, ugyanakkor klasszikus katonai karrier áll a háta mögött, amely négy csillagot hozott a vállára. Ez pedig kívánatossá teszi a személyét, ami a sajátos stílusú rendteremtést illeti ebben a többrétegű válsághelyzetben. Rendkívüli azért is, mert – jelenleg legalábbis – nincsenek olyan magas rangú politikusok Európában és az euro-atlanti térségben, akik hasonló érveléssel állnának elő, mégpedig egy NATO-tagállam hadseregének vezetői múltjára alapozva. Colin Powell, Isten nyugtassa, megtette, ha még emlékeznek rá. A törekvés megvolt benne, de a külügyminiszteri tisztségnél tovább nem jutott.

A mi tábornokunk levelére visszatérve,

emlékeztetnék a megfogalmazásra, amelyet ez a hivatásos katona választott,

hogy megszólítsa civil politikus kollégáit. Íme, mit ajánl a tábornok úr:

Mi ebben az érdekes?

Az a tény, hogy – nyilván Iohannis elnök tudtával és külön engedélyével – Ciucă úr közli az országgal, de minden NATO- és EU-s szövetségesünkkel is, hogy politikai háborúban állunk, amelynek rendkívüli hevessége valóban fegyverszünetért kiált, mégpedig annak érdekében, hogy fékezni lehessen a csapatok és a lakosság szenvedését, illetve a közvetlen veszteségeket. Ha a „politikai fegyverszünet” a helyes kifejezés, csakis azután lehetne elfogadni, hogy Románia elnöke, a fegyveres erők főparancsnoka, a legfelsőbb védelmi tanács vezetője hivatalosan elismeri, hogy Romániában fennáll egy ilyen jelentős konfliktus, amikor is az ellenfelek ott állnak a lövészárkaikban, támadásra készen. És valamit tenni kell.

„A fegyverszünet latin eredetű, hímnemű főnév, amely eredetileg a tüzelés beszüntetését vagy az ellenségeskedés felfüggesztését jelenti. A kifejezést a 16. században kezdték használni és egy civil egyezményt jelöl, melynek alapján a hadviselő felek megszakítják a harcot, arra várva, hogy megszülessen egy klasszikus értelemben vett békeszerződés. A tárgyalások idejére mindegyik hadviselő fél fenntartja magának a választási lehetőséget, hogy bármikor folytathassa a harcot.

Két kormány által megkötött fegyverszünet esetén nincs szó kapitulációról, melynek során egy katonai vezető bejelenti, hogy hadseregei feladtak minden ellenállást és teljes mértékben a győztes rendelkezésére áll. A fegyverszünet, úgymond, megmenti a katonák becsületét, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a legyőzött kormány hivatalosan elismeri vereségét. Ezzel ellentétben a kapituláció a leginkább megalázó eset, ami a hadsereget illeti, viszont – elméletileg bár – a vesztes kormány megőrzi cselekvési szabadságát és ellenálláshoz való jogát.” Így szól egy általánosan elfogadott meghatározás, amelyet Hérodotosz óta használnak.

A fegyverszünet lehetőségének felvetése azért lehet általánosan elfogadott és némileg reményt keltő, mert

a konfliktus szélsőséges logikájának feladását jelenti.

Arról a konfliktus-logikáról van szó, amelyet korának egyik briliáns hivatásos katonája vallott, akiből magas rangú politikus lett. Íme, mit mondott Bismarck, aki mélyen lenézte a politikusokat és kamarilláikat: „Korunk nagy kérdéseit nem szónoklatokkal és többségi határozatokkal fogják eldönteni, hanem vassal és vérrel.”

A magam részéről egy másik meghatározást ajánlok, a Thuküdidészét, amely sokkal keserűbb és realistább, és amelyet évszázadok tapasztalata igazolt: „A béke nem egyéb, mint fegyverszünet egy folyamatos háborúban.” Ilyen alapon a fegyverszünethez fűződő remények nem annyira az elmélethez, mint annak a személynek az igényeihez, reményeihez és követeléseihez kapcsolódnak, aki nyíltan vagy burkoltan azt reméli, hogy minden feltétel teljesülhet, hogy akaratát érvényesítse. Legalábbis, ha emlékeznek rá, ezt mondta Kissinger, amikor arról beszélt, hogy „amikor Németország kijelentette, készen áll a fegyverszüneti tárgyalásokra, Wilson visszautasította az egyezkedést, amíg a császár lemondott.”

Persze a mi tábornokunk időközben civil lett,

így korábbi tisztségének súlya csupán a vállára került csillagok visszfényében tükröződik most, hogy új mesterséget választott, az élő román politikusét, amely legalább annyi kockázatot rejt, mint egy katonáé.

És a mostani üzenete valóban rendkívülinek számít a belső, de az összes külföldi piacokon is, ahol jelen vagyunk vagy bár jelen szeretnénk lenni. Értelmezésem szerint a felajánlott fegyverszünet arra szolgál, hogy az ország, vagyis a politikusok visszatérhessenek egy, a súlyos és fennkölt pillanatokhoz illő szellemiséghez. Arra a helyzetre emlékeztet ez, amikor mindenki együtt emelte a pajzsokat a snagovi egyezmény aláírásakor, amely eldöntötte Románia európai és euro-atlanti sorsát.

Elmúltak azok az idők? Túlzás lenne ezt állítani? Könnyen lehetséges.

De mi más lehetne az értelme egy olyan ajánlatnak,

amely arra utal, hogy Romániában annyira kegyetlen és heves politikai háború zajlik, amelyet racionális emberek által megkötött politikai békével nem, csak az örökké törékeny fegyverszünet útján lehet megfékezni? Egy válság-fegyverszünettel, természetesen, egy válság-társadalomban.

Kérdés? Sok van. Mindenképp több, mint ahány a közvetlen láthatáron körvonalazódik. Nagyon sok függ attól, ki lesz a fegyverszünet lényegi mediátora, ki lesz az, aki meghatározza az aláírás dátumát, a kompromisszumos szöveg tartalmát és főleg a fegyverszünet időtartamát.

Aztán Isten irgalma legyen velünk!

Csak a látvány kedvéért, képzeljék el, mekkora színjáték lesz, ha az aláírás magasztos pillanatában Ciucă úr díszegyenruhában jelenik meg, minden kitüntetésével együtt, nem csak a megszokott szalagsávokkal (joga van viselni az egyenruhát ilyen alkalmakkor, mint egy újabb december 1-én), kíséri őt a pátriárka, szintén díszköntösben, aki megáldja a jelenlevő hívőket és sok sikert kíván nekik.

Abszolút rekordot döntene a televíziós nézettség, mindenki elfelejtené a pandémiát és minden egyebet, amikről ebben a kontextusban nem illik szót ejtenünk.

Én úgy gondolom, be fog jönni. És ha nem jön be, akármilyen furának is hangzik, akkor is be fog jönni. És éppen ezért elmondható, hogy a húsosfazék képe került a törekvések legfelsőbb polcára mindazok számára, akik az örök bizonytalanban halásznak, ahol nemzedékről nemzedékre igyekeznek a saját kis homokváraikat építgetni.