Kép: Manases Sándor

Februárban is lesz európai kupameccs a Fellegváron: továbbjutott a CFR

A koszovói FC Ballkani legyőzésével jutott a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszába a kolozsvári focicsapat.

Hirdetés

A győzelem és a csoport második helye tipikus Dan Petrescu-féle minimalista focival, jó védekezéssel és egy szöglet után szerzett Boateng-góllal jött össze.

Lehetett volna több is, de

Ciprian Deac büntetőjét kétszer is kivédte Stivi Frasheri kapus

– az első után Daniel Schlager német bíró újrarúgatta a 11-est, mert több koszovói védő is idő előtt belépett a tizenhatosba, de ez a labda is a középen maradó kapust találta el.

Ám amíg vezetett a CFR, addig nem kellett törődnie a prágai meccs eredményével, amely egyébként szintén a kolozsváriak szája íze szerint alakult: a Slavia egy pillanatig sem állt továbbjutásra.

Így a második félidőben már

jöhetett Petrescu rombolásra épülő bunkerfocija,

minimális koszovói helyzetekkel és viszonylag sima CFR-továbbjutással. A vasutasuk tíz év alatt harmadszor jutottak el az európai kupák tavaszi (első lépésben ugyan februári) szakaszába, 2013-ban az Inter, 2020-ban a Sevilla jelentette számukra a végállomást, egyaránt az Európa Liga legjobb 32 csapata között.

Most egy szinttel lejjebb, de már a legjobb 24 között van a CFR, amely az EKL play-offjában az Európa Liga csoportkörében harmadik helyen végzett csapatok (Bodo/Glimt, AEK Larnaca, Ludogorec, Braga, Șerif Tiraspol, Lazio, Qarabag, Trabzonspor) közül kap ellenfelet a hétfői sorsoláson.

Európa Konferencialiga, 6. forduló, G-csoport:

Kolozsvári CFR–FC Ballkani 1-0 (Boateng 17.)

Hirdetés

Slavia Prága–Sivasspor 1-1 (Gutasz 65. – öngól, illetve Gradel 28. – 11-esből)

A végeredmény: 1. Sivasspor 11 pont, 2. CFR 10, 3. Slavia 8, 4. Ballkani 4.

B-csoport:

FCSB–West Ham United 0-3 (Fornals 40., 65., Dawa 56. – öngól)

Silkeborg–Anderlecht 0-2 (Refaelov 20., Raman 90+5.)

A végeredmény: 1. West Ham 18, 2. Anderlecht 8, 3. Silkeborg 6, 4. FCSB 2.

Hirdetés