// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Ez várható: oltásközpontok a sportcsarnokokban, terepező orvoscsoportok, fegyelmezett ügymenet

// HIRDETÉS

Már csak az a kérdés, hogy miként fogják rávenni az embereket, hogy beoltassák magukat.

Sportcsarnokokban, konferenciatermekben alakítanak ki oltásközpontokat, emellett mozgócsapatok fogják biztosítani a vakcina hozzáférhetőségét az egyes kategóriák számára – árulta el Valeriu Gheorghiță, akinek jó lesz megjegyezni a nevét, mert sokat fogunk a közeljövőben még hallani róla. Katonaorvosként ő kapta azt a feladatot, hogy koordinálja a koronavírus elleni oltás kampányát, az ő felelőssége, hogy minél többen és minél hatékonyabb keretek között megkapják az ingyenes, ám nem kötelező oltást.

Gheorghiță elmondta: az egészségügyi alkalmazottakat a kórházakban fogják beoltani, mások több lehetőség közül választhatnak. Háziorvosuk is beadhatja a vakcinát, fordulhatnak a sportcsarnokokban, konferenciatermekben kialakított oltásközpontokhoz, vagy kérhetik a mozgó csapat segítségét is.

Az oltásközpontok működését szigorú feltételek között szervezik meg, kizárólag tágas helyiségek felelnek meg erre a célra, ahol nem jelent nehézséget a fizikai távolságtartás betartatása és a forgalomirányok meghatározása. Külön csapat fog foglalkozni a szűrés lebonyolításával, az anamnézis felvételével, a vakcina beadásának adminisztratív kérdéseivel, illetve az oltás beadása utáni állapotmegfigyeléssel.

A szakértő nem tudta egyelőre megmondani, hogy szám szerint hány egészségügyi dolgozó bevonására lesz szükség, de a csapatokban lesz orvos, adminisztratív személyzet és ápoló is. Jelenleg arról folyik egyeztetés, hogy régiónként hány központra lesz szükség, figyelembe véve a lakosság összetételét és a régió adottságait.

A mozgó csapatok először is a stratégiai fontosságú szolgáltatást biztosító ágazatok alkalmazottainak beoltását fogják biztosítani, például az atomerőműben, a gáz- vagy áramszolgáltatóknál. Korábban arról volt szó, hogy a pedagógusok beoltását is kiemelten fogják kezelni.

Az más most biztos, hogy az Európai Bizottság közreműködésével Románia 10,7 millió adag vakcinát fog kapni, több részletben. Az első szállítmány 1,29 millió oltóanyagot fog tartalmazni, ebből az egészségügyi dolgozókat, a szociális ellátás alkalmazottait, az időseket, a krónikus betegeket, illetve a védelemben, az oktatásban és az energiaellátásban szerepet vállaló alkalmazottakat kezdik el beoltani.

Várhatóan az oltási kampány kezdete után 2-3 hónappal kezdődik az oltóanyagok beadása. Ez már a várva várt fény az alagút végén.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.