// 2026. április 11., szombat // Leó, Szaniszló

Esőcsináló repülőgépeket venne Románia, pedig lenne saját esőcsináló technológiája? Eltalálta!

// HIRDETÉS

Egy bolgár céggel egyezkedünk 8 millió eurós gépekről, a mi Országos Csapadéknövelő Hatóságunk meg malmozik.

Nagyanyám előszeretettel mondogatja, ha valaki az esős (vagy bármilyen) időre panaszkodik, hogy „hál’ isten, az időjárást nem mink irányítjuk, fiam”. Valóban sci-fi-regényekbe (Netflixeseknek: -filmekbe) illő próbálkozásnak tűnik, hogy az ember, a parány, fogja magát, és légköri jelenségeket befolyásolgasson, mintha levest kavargatna.

Pedig erre már 1946 óta képesek vagyunk

(na nem úgy, mintha csak levest kavargatnánk). Bernard Vonnegut atmoszférakutató (a híres amerikai író, Kurt Vonnegut bátyja; állítólag az ő kísérletei inspirálták a Macskabölcső című regény fiktív molekuláját, a szuperjeget) ebben az évben idézett elő a csapatával először úgynevezett felhőmagvasítást (cloud seeding). Vagyis különféle vegyületekkel (pl. ezüst-jodid) mesterséges felhőt hoztak létre, amelyből esőzést, illetve havazást váltottak ki. A technológiát – mint utóbb kiderült –

a CIA a Popeye-hadművelet keretében a vietnámi háborúban is bevetette:

sikerrel hosszabbították meg monszunt, hogy a hatalmas esőzések nehezítsék a vietnámi csapatmozgásokat. Később a katonai célú időjárás-befolyásolást nemzetközi egyezményben tiltották be.

És itt ugorjunk egyet napjaink Romániájába: a mezőgazdasági minisztérium a moldvai megyékben jelenleg olyan repülőgépeket tesztel, amelyek szárnyára olyan eszközöket szereltek, amelyek ezüst-jodidot, valamint kalcium- és nátrium-kloridot juttatnak a légkörbe, ettől pedig nagymértékben fokozódik a csapadék mennyisége – ami az utóbbi években tapasztalt erős aszályok tekintetében jó hír.

E hír kapcsán értesültünk arról, hogy a Iași megyei Dancu településen létezik egy úgynevezett Jégeső Elleni Központ

– ők felügyelik ugyanis a kísérleteket.

És ha ezek (a kísérletek) beválnak, akkor veszünk egy bolgár cégtől 8 darabot a most tesztelt King Air C90-es esőcsináló repcsikből, egyenként 8 millió euróért.

Összehasonlításképpen: egy hasonló modell, ami csak repül, esőt nem csinál, 3 millió dollárból már kijön.

Egy hasonló repülőgépet görög közreműködéssel egyébként már tavaly is teszteltek az országban.

És most ugorjunk vissza egy néhány évvel korábbi Romániába. Nemcsak Jégeső Elleni Központunk van ugyanis, hanem Országos Csapadéknövelő Hatóságunk is már 2014 óta, amely 75 alkalmazottal működik.

Ők pedig már évek óta birtokában vannak egy technológiának (ez is ezüst-jodid-alapú), amellyel az ország bármely területén képesek lennének esőt vagy havazást előidézni.

Csakhogy az állam nem foglalkozott ezzel a technológiával, és nem adott pénzt már évek óta, hogy gyakorlatba ültessék azt (ezt). Tulajdonképpen nekik is repülőgépekre lenne szükségük, amikre rászerelhetik a saját eszközeiket – a szükséges anyagok helyben előállíthatók lennének –, ám ehelyett tűrtük inkább az évek óta tartó aszályokat.

Most pedig lehet, hogy veszünk a bolgároktól méregdrágán néhány esőcsináló masinát. De akkor meg minek kellett az Országos Csapadéknövelő Hatóság?

Úgy látszik Románia a sci-fi helyett még mindig az abszurdban erősködik…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Erdélyi szavazótömb? Egyszerű és bonyolult
Krónika

Erdélyi szavazótömb? Egyszerű és bonyolult

Retteg az erdélyi szavazatoktól a magyarországi választók egy része. Teljesen alaptalanul – tenném hozzá gyorsan. Ha minden szavazatra jogosult személy elmenne és a Fideszre szavazna, akkor sem tudnánk jelentősen befolyásolni a választás végeredményét.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő
Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

// még több főtér.ro