// 2024. december 16., hétfő // Etelka, Aletta
ööööö

És akkor a tanügyminiszteri IQ nagyot koppant a Mariana-árok fenekén

// HIRDETÉS

Monica Anisie azt mondta, hogy… nem na, ezt tényleg nem fogja elhinni.

Kedves olvasóink! Olyan kínos történésről kell beszámolnunk, hogy előtte ki kellett mennünk a teraszra kicsit belebambulni az október végi éccakába, hátha látunk benne valami pislákoló fényt… És most már határozottan erősödik bennünk az az érzés, hogy Monica Anisie, aki ezekben az iskolabezárós, online oktatásos kovidos időkben az oktatásügyi minisztériumot vezeti, nem az intelligenciájával fog bevonulni az ország jelenkori történetébe. Ő sem.

Az történt, hogy a Realitatea Plus televízió meghívottjaként szereplő tanügyminisztert megkérdezte a riporter, hogy mégis hogyan vesznek részt az online oktatásban azok a tanulók, akiknek az otthonában nincs villanyáram, így nem tudnak táblagépekkel csatlakozni az internetre (mert hogy 2020-ban Romániában ez egy létező probléma, ugye).

Na, erre Monica Anisie lényegében azt bírta válaszolni, hogy ebben az esetben nézhetik a tévében a Telesulit, amit az oktatásügyi minisztérium a román televízióval partnerségben hozott létre.

A műsorról készült videót Anisie ráadásul meg is osztotta Facebook-oldalán.

És most zárjuk is cikkünket, mert ehhez nincs mit hozzátenni.

Itt a videó (4:30-nál kezdőzik a showműsor), igyekezzen a megnézésével, mert van rá esély, hogy törlik:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Románia most: a brain rot, a Ciolacu-prank, az alkotmánybíróság és a Georgescu-párti magyarok

Fall Sándor

Kulcsszavakban a káoszról, a rettegésről, a reményekről és fogalmaink kiüresedéséről.

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt

Szántai János

Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A moldovai folk rock úgy robbant fel Kolozsvár közepén, hogy azonnal leomlottak a határok

A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.

Ekkora barbár kori aranyékszert még sosem látott, de most megteheti

Népvándorláskori kincskeresés a kincses város Történeti Múzeumában – bécsi, budapesti és romániai múzeumok fogtak össze, hogy először látható legyen a híres szilágysomlyói aranylelet Erdélyben. Megnéztük.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az oroszok a spájzban, Iohannis a Cotroceni-ben, Georgescu a TikTokon – hahó, Románia, fel kéne ébredni
Főtér

Az oroszok a spájzban, Iohannis a Cotroceni-ben, Georgescu a TikTokon – hahó, Románia, fel kéne ébredni

Románia kapott néhány kegyelmi hónapot az elnökválasztásig – ha nem történnek gyors változások, márciusban Călin Georgescu lesz az ország elnöke.

Schengeni belépő: ajtóstól rontunk a házba, vagy csak résnyire nyitják a bejáratot?
Krónika

Schengeni belépő: ajtóstól rontunk a házba, vagy csak résnyire nyitják a bejáratot?

A hosszú várakozási idők megszűnését, a menettávok lerövidülését, a kerülőutak kiküszöbölését, az eddig a schengeni határt jelentő román–magyar határszakasz könnyed átjárhatóságát remélik nemcsak a térségben élők, hanem az erre átutazók is.

Így oldották meg okosba’ az ántivilágbeli gyergyóiak
Főtér

Így oldották meg okosba’ az ántivilágbeli gyergyóiak

A romániai államszocializmus utolsó évtizedeinek székelyföldi társadalma elképzelhetetlen volt a hétköznapi ügyeskedések nélkül – mondja Kovács Eszter szociológus.

Baleset történt a szabálytalan előzés miatt
Székelyhon

Baleset történt a szabálytalan előzés miatt

Szabálytalan előzés miatt történt közlekedési baleset szombaton délután történt Kézdivásárhely közelében, a 11-es országúton. Egy ember megsérült.

Villámlátogatásra érkezett Kolozsvárra a magyar államfő
Krónika

Villámlátogatásra érkezett Kolozsvárra a magyar államfő

Villámlátogatásra érkezett szombaton Kolozsvárra Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke.

Tíz kiló kannabiszt, 2,6 kiló kokaint és közel 5 kiló egyéb kábítószert foglaltak le
Székelyhon

Tíz kiló kannabiszt, 2,6 kiló kokaint és közel 5 kiló egyéb kábítószert foglaltak le

Az elmúlt két hétben, november 29. és december 12. között több mint 10 kilogramm kannabiszt, 2,6 kg kokaint és 4,8 kg más típusú drogot foglaltak le a rendőrök és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség alakulatai.

// még több főtér.ro