Az oktatási és az egészségügyi miniszter összegezte a tudnivalókat.
Kevesebb mint két hét múlva kezdődik az új tanév, mivel pedig a koronavírus-járvány még mindig a nyakunkon van, sőt éppen ismét erősödőben van, ezért aztán a tanítás idén is különleges körülmények között, korlátozások közepette zajlik.
Az intézkedéseken már hetek óta dolgoznak fejüket összedugva az oktatási és az egészségügyi minisztérium illetékesei, a tudnivalókat pedig szerdán Sorin Câmpeanu oktatási és Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter ismertette a nagyközönséggel.
A legfontosabb, amit Câmpeanu rögzített, az, hogy a tanítás szeptember 13-án minden tanintézményben jelenléti formában indul. És abban is marad,
Ha ez megtörténik, akkor minden iskolában online folytatódik a tanítás, a napközik és az óvodák azonban továbbra is fogadják a gyerekeket.
A 6 ezrelékes szint elérését követően a tananyag bepótlását célzó tevékenységet is leállítják.
A szülők belépése továbbra sem megengedett az iskola területére.
Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter elmondta: továbbra is kötelező a távolságtartás, és a maszkviselés – az ajánlások szerint orvosi maszkot kell viselni, de az elemi osztályokban a textilmaszk is megengedett.
Az iskolákban folyamatosan zajlik majd a tesztelés és az oltás is.
Arra az esetre, ha egy osztályban pozitív lesz egy diák tesztje, két forgatókönyvet dolgoztak ki.
Hatodik osztályig – azzal bezárólag – 14 napra online oktatást vezetnek be.
Ezt azonban le lehet rövidíteni, amennyiben a diákoknak a 8. napon negatív lesz az antigén gyorstesztje.
A többiek viszont átállnak online oktatásra.
Jó hír, hogy a szabadban, az iskola udvarán nem lesz kötelező a maszkviselés – kivéve a tanévnyitó ünnepségeket, amikor tömeg verődik össze.
Ha egy tanár tesztje lesz pozitív, az iskolának gondoskodnia kell a helyettesítéséről.
Az iskolákban oltani is fognak, ha van orvosi rendelő, akkor ott, ha nincs, akkor mobil oltóegységekkel, illetve ha a közelben oltópont működik, akkor a diákok átmehetnek oda oltakozni.
A 12 évnél idősebb, krónikus beteg diákok számára erősen ajánlott, hogy oltassák be magukat.
A 12 évesnél fiatalabb, immunhiányos diákok esetében megengedett, hogy online vegyenek részt az órákon.
A hátrányos helyzetű diákok számára biztosítják a maszkot.
A miniszter figyelmeztetett: a delta variáns a fiatalokat sem kíméli, kedden 70 koronavírusos gyereket ápoltak a kórházakban, közülük ötöt intenzív osztályon. Ezért igencsak javallott, hogy azon, 12 évnél idősebb diákok, akik még nem tették meg, vegyék föl az oltást.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.