// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Elütötte szomszédját, de a kórház helyett hazavitte, ahol meghalt

// HIRDETÉS

Nem volt a legjobb döntés.

Nem igazán tudjuk felérni ésszel, mi járhatott a fejében annak a Suceava megyei férfinak, aki amiatt, hogy nem figyelt oda a volánnál ülve, elgázolta szomszédját, majd mindent megtett annak érdekében, hogy az ne élje túl a balesetet.

A moldvai megye Ostra nevű településén bekövetkezett tragédia akkor került a rendőrség figyelmébe, amikor egy helybeli értesítette őket, hogy holtan találta a szomszédját az ágyban.

A kihívott mentő személyzete annak rendje és módja szerint megállapította a halál beálltát, a holttestet pedig az ilyenkor szokásos eljárás szerint elszállították boncolásra.

A boncolóorvos azonban a rutineljárás során gyanút fogott, ugyanis az elhunyt lábán súlyos sérüléseket fedezett fel.

Értesítette a rendőrséget, az pedig azonnal gondatlanságból elkövetett emberölésnek sorolta be az ügyet, és nyomozást indított.

A vizsgálat során a településen kihelyezett térfigyelő kamerák felvételeit is megnézték, és ekkor derült ki, hogy mi is történt valójában.

A felvételeken ugyanis azt látták, hogy a tragikus eset egyik főszereplője teherautójával elgázolja az áldozatot.

Akit aztán gyorsan felpakolt az utánfutóba – ám nem kórházba vitte, hanem haza, annak otthonába.

Ott pedig szépen befektette az ágyába, mintha mi sem történt volna.

A Suceava megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a gázoló abban reménykedhetett, hogy az áldozat majd magához tér és magától felgyógyul.

Annyira bátor azonban nem volt, hogy erről maga győződjön meg: több ízben is más szomszédokat kért meg különböző ürügyekkel, hogy látogassák meg az áldozatot, ellenőrizendő, hogy gyógyul-e már.

Nos, nem így történt: az elgázolt szomszéd meghalt.

A rendőrség pedig a térfigyelő kamerák felvételei alapján meglátogatta a gázolót, és őrizetbe vették.

Vélhetően a jövőben hosszú ideje lesz megtanulni, mi is pontosan a teendő akkor, ha valaki teherautóval elgázol egy gyalogost.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?
Krónika

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?

A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro