Eldőlt: emberölés vádjával állítják bíróság elé Boné Ferencet

A kolozsvári ügyészség vádemelésről szóló közleménye néhány új részletre is rávilágít.

Hirdetés

Emberölés vádjával állítják bíróság elé Boné Ferencet, aki a vád szerint május végén végzett barátnőjével, Molnár Beátával. A kolozsvári ügyészség kedden közleményben tudatta, hogy lezárták az előzetes nyomozást, és átküldik az aktát a bíróságra.

A közleményből néhány eddig ismeretlen részlet is kiderül, például az, hogy maga a gyilkosság a Tárnica-tó mellett, az elkövető gépkocsijában történt, ahol egy adott ponton – nem részletezett okokból – Boné nekiesett áldozatának, és addig fojtogatta, míg barátnője belehalt. Ezután Boné a holttestet a csomagtartóba tette, majd visszament Kolozsvárra, onnan pedig Nagyváradra, útközben a Bihar megyei Nagybáród határában, a sűrű növényzet között hagyva áldozatát.

A közlemény értelmében az ügyészek azt is figyelembe vették a vád megfogalmazásakor, hogy az elkövető visszaeső, hiszen 2020-ban az akkori barátnőjét is súlyosan bántalmazta.

Hirdetés