Éhségsztrájkba kezdett két fertőzött asszisztens, mert nem kaptak kezelést. A saját munkahelyükön!

A házaspár a Botoşani megyei kórházban dolgozik, ahol egyszerűen nincs, aki ellássa őket.

Hirdetés

Káosz uralkodik a Botoşani megyei kórházban (is), ahol – mint megírtuk – az alkalmazottak közül már 169-en fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, és kiderült, egyesek kezelést sem kapnak.

Emiatt egy asszisztens házaspár éhségsztrájkba kezdett: április 14-én érkezett meg a teszteredményük, be is utalták őket a kórházba, de azt állítják, azóta rájuk se néztek, s bár mindketten tünetmentesek, másodszor már nem is tesztelték őket.

Az 57 éves férfi és az 54 éves neje a megyei kórház onkológiai osztályán dolgozik, s bár több kollégájuk is megfertőződött, egyesek gond nélkül elvonulhattak házi karanténba.

Egyébként ez az egyetlen kórház a megyében, ahova be is lehet rendesen utalni a súlyos betegeket, az elmúlt napokban azonban szinte kezelhetetlenné vált a helyzet az egészségügyi intézményben a járvány miatt.

Hirdetés