// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Egyre őrültebb ötletnek tűnik a kolozsvári metró, Boc viszont nem hátrál meg

// HIRDETÉS

Még a megvalósíthatósági tanulmány készítői is figyelmeztetnek, hogy nem lesz kifizetődő a beruházás.

Az „évszázad projektje” egyre inkább az évszázad legnagyobb pénzkidobási tervének tűnik Kolozsváron: a majdani metró megvalósíthatósági tanulmányának készítői is elismerik, hogy a földalatti nem lesz jövedelmező a kincses város számára, és legfeljebb társadalmi haszna lehet. Ettől függetlenül, Emil Boc polgármester foggal-körömmel ragaszkodik a metróhoz, és annak ellenére sem aggódik különösebben, hogy

az előzetes tervekben szereplő beruházási összegek időközben megduplázódtak.

Eredetileg 14,4 km hosszú, 14 állomásos metróvonalat képzeltek el Kolozsvár keleti és nyugati felének összekötésére, de a tavaly októberi előtanulmányok alulbecsülték a beruházás értékét. Az új, hétfőn szavazásra bocsátandó tanulmány már 21 km hosszú, 19 állomásos metróról szól, melynek megvalósítása két milliárd euróra rúghat (a korábbi egymilliárd helyett). Ebből is látszik, hogy a projekt fontos módosításokon esett át,

a helyi képviselőknek alig jut idejük áttanulmányozni a több mint 700 oldalas megvalósíthatósági tanulmányt, mielőtt bizalmat szavaznának neki.

A tanulmány készítői minden lehetséges variációt megvizsgáltak azzal kapcsolatosan, hogy milyen feltételekkel érdemes nekifogni a merész vállalkozásnak, és arra jutottak, hogy bár nem lesz jövedelmező Kolozsvár számára, ezt ellensúlyozzák a társadalomra és a gazdaságra gyakorolt kedvező hatások. A jelenlegi tervek szerint a metró Szászfenest kötné össze a majdani regionális kórházzal, a belvárossal, illetve az IRA-híddal és Szoporral. A háromkocsis szerelvények maximálisan 540 személy szállítására lesznek alkalmasak, elviekben 90 másodpercenként járnának, akár vezető nélküli üzemmódban.

A metró megvalósítási ideje 10 év.

A terveket sokan ellenzik Kolozsváron, a Facebookon is aktív civil csoportosulások többek között azt nehezményezik, hogy nem lesz érdembeli vita a megvalósíthatósági tanulmányról. Emil Boc polgármester azzal védekezik, hogy több éve beszédtéma a metró Kolozsváron, két éve folyamatosan napirenden van, a csütörtöktől elérhető tanulmány tehát nem a derült égből pottyant a helyi képviselő-testület elé.

Boc továbbra is úgy véli, hogy ez az évszázad legnagyobb terve Kolozsváron, egyrészt azért, mert radikálisan csökkentheti a Szászfenes és a kolozsvári reptér közötti gépjárműforgalmat, ugyanakkor hozzájárul két fontos városrész (Szopor és a Muncii sugárút környéke) fejlődéséhez. Harmadrészt javul a kolozsváriak életminősége azáltal, hogy több bicikliút épül, jobb lesz a levegő minősége, gyorsabban lehet majd eljutni a város egyik feléből a másikba. Öt alternatív lehetőséget vizsgáltak meg,

mindegyik közül a metró az egyetlen életképes megoldás

– hangsúlyozta az elöljáró.

Mindez jól hangzik, de aligha feledteti a tényt, hogy még a szakértők szerint is túl nagy falat a metró Kolozsvár számára, mely ha el is készül, fenntartása és működtetése óriási terhet rak majd a városvezetés nyakába, amit a kolozsváriak a saját zsebükön is meg fognak érezni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Ötgyerekes család maradt otthon nélkül, segítséget kérnek
Székelyhon

Ötgyerekes család maradt otthon nélkül, segítséget kérnek

Adományokat gyűjtenek egy ötgyerekes családnak, akinek karácsony másodnapján leégett az otthona a Görgényszentimre községbeli Kásvavölgyben.

// még több főtér.ro