Egyik oltást a jobb karba, a másikat a balba: egyszerre is megkapható a Covid és az influenza elleni vakcina

Ha maszkot hordunk, kezet mosunk, és távolságot tartunk, akkor idén sem lesz vészes az influenzaszezon.

Hirdetés

Gyakran felemlegetik az oltásellenesek azt a gyanúsnak nevezett körülményt, hogy amióta koronavírus van, mintha eltűnt volna a „klasszikus” influenza. Erre is magyarázatot adott az előttünk álló influenzaszezon apropóján az oltáskampány lebonyolításával megbízott Valeriu Gheorghiţă, eszerint akárcsak a kanyaró, a szezonális influenza is azért szorult vissza, mert az emberek kevesebbet érintkeztek, tartották egymástól a távolságot, gyakrabban mostak kezet, és maszkot viseltek a zsúfoltabb helyeken.

Ez is sokat számít, de ha biztosra mennénk, akkor októbertől igényelhető az influenza elleni oltás, mely

akár egyszerre kapható meg a Covid elleni oltással.

Arra azért figyeljünk oda, hogy különböző karba szúrják a két különböző oltást – figyelmeztetett Gheorghiţă. A két oltás két különböző immunválaszt vált ki, ezért ahogy a koronavírus elleni oltás nem véd az influenza ellen, úgy ez fordítva sem működik. Románia egyelőre kétmillió adag influenza elleni vakcinát rendelt, szükség esetén bármikor utánrendelhetnek.

Már zajlanak az előkészületek a harmadik korona elleni oltás beadásának lebonyolítására is. Gheorghiţă ezzel kapcsolatosan elmondta,

valószínűleg megismétlik az oltáskampány kezdetekor kialakított sémát.

Először a veszélyeztetett csoportok igényelhetik a harmadik vakcinát (krónikus betegek, 65 év felettiek, az immunválaszt gyengítő gyógyszeres kezelés alatt állók, stb.), majd a lakosság többi része is – legalább fél évvel az első adag felvétele után. Hat hónap után a védettség fokozatosan csökken, ezért van szükség a harmadik dózisra, amit a szakma angolosan „booster” (jelentése: gyorsító, kiegészítő) vakcinának nevez.

Hirdetés

Mivel bőven van még az korona elleni oltásokból, egyszerre több célcsoport is gond nélkül immunizálható. Fontos azonban megjegyezni, hogy a szakértők nem javasolják egyelőre a harmadik oltást azoknak, akik oltottak, de a betegségen is túlestek már. Ezek a személyek ugyanis rendelkeznek annyi antitesttel, amely hat hónap után is megvédi őket az újrafertőződéstől.

Az antitestek kimutatására szolgáló ellenanyagszint-vizsgálat ugyanakkor nem lesz kötelező (más országokban sem az).

Jelenleg (szeptember 13-án) a lakosság 27 százaléka oltotta be magát a koronavírussal ellen, ezzel az aránnyal Románia az utolsó előtti az EU-s tagállamok közül, Bulgária után.

Hirdetés