// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Egy nagyvárosban megérkezett az sms-figyelmeztetés, hogy nagy vihar lesz. Apró baki, hogy csak a vihar után

// HIRDETÉS

Így nem sok értelme van a katasztrófavédelem előrejelzési rendszerének.

A legrosszabbkor fuccsolt be a délkelet-romániai Galac városában a katasztrófavédelem RO-ALERT nevű figyelmeztető rendszere, amellyel a különböző, akár természeti, akár más jellegű veszélyhelyzetekről figyelmeztetik sms-ben az érintett térség lakóit.

Ily módon szokták például jelezni, ha egy településen medve garázdálkodik, de akár a nagyobb tűzeseteket vagy a pusztítónak ígérkező viharokat is ezzel harangozzák be, hogy az emberek időben fel tudjanak készülni.

Mindez nagyon hasznos tud lenni. Már ha működik.

Galacon viszont egy kicsit megkésett a viharfigyelmeztetés.

A közel 250 ezres lakosságú megyeszékhelyre csütörtökön éjjel csapott le a hatalmas vihar, amely 1 órakor kezdődött, egy órán keresztül tombolt, majd 2 órakor még nagyobb fokozatba kapcsolt.

Ez a szélvihar és a hatalmas mennyiségű lezúduló eső mellett jégesőt is hozott.

A zivatar nyomán több utca is víz alá került, a szél pedig számos fát csavart ki, közülük több autókra dőlt.

A vihar közel két órán át tombolt, majd, miután jelentős anyagi kárt hagyott maga után, mint aki jól végezte dolgát, odébbállt.

Nos, ekkor, 3 óra után kapták meg a város lakói mobiltelefonjukra az értesítést, miszerint vihar, zivatar, jégeső és villámlás várható.

Ami tulajdonképpen már nem is előzetes értesítésnek minősül, hanem beszámolónak a történtekről.

A katasztrófavédelem pénteken csupán a karját tudta széttárni, mondván: ők általában a meteorológiai szolgálattól megkapott figyelmeztetés után 2-3 perccel kiküldik a RO ALERT figyelmeztetést, annak továbbítása az érintettekhez viszont már a mobilszolgáltatók feladata.

Aminek a jelek szerint most mérsékelten tudtak eleget tenni.

Igaz, akár a péntek reggeli ébresztőt is megvárhatták volna, szóval azért nem mondhatni, hogy nem dolgoztak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét
Székelyhon

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét

Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.

// még több főtér.ro