// 2025. december 5., péntek // Vilma

A romániai McDonald's egyik vezetője prostituáltak futtatásával egészítette ki a jövedelmét

// HIRDETÉS

Brassóban történt az eset, az egyik gyorsétterem-lánc vezető beosztású munkatársának főszereplésével.

Meglehetősen kreatívan értelmezte az egyik multicég személyzetise – illetve a ma használatos, hangzatos nevén humánerőforrás-menedzsere, avagy HR-ese – a saját munkakörét: ha már ott volt előtte az adatbázis, illetve ha már gyakorlata volt a munkaerő felvételében, hát egy kis mellékest is keresett ezzel a szakmai háttérrel.

Konkrétan lányokat futtatott.

A rendőrség és az ügyben eljáró ügyészség szerint még áprilisban kezdtek nyomozni a 34 éves férfi ellen – aki a sejtelmes leírás szerint egy gyorsétterem-láncot működtető multicégnél dolgozik, de a kiszivárgott információk alapján konkrétan a McDonald’s-ról van szó –, miután az alapos gyanú szerint lányokat „szerződtetett” arra, hogy prostituáltként keressék a kenyerüket.

Az ügyészség szerint legalább négy lányt bírt rá arra, hogy a testüket árulják anyagi ellenszolgáltatás fejében.

Zömmel hátrányos helyzetű lányokat hálózott be, ráadásul az „alkalmazottai” között kiskorúak is voltak: egy 15, egy 16 és egy 17 éves lányt is futtatott – a negyedik már nagykorú, 22 éves volt.

A nyomozók szerint a férfi konkrétan ki is használta a multinál betöltött funkcióját: az egyik lányt a cég adatbázisából,

a gyorsétterembe munkára jelentkezők közül választotta ki, és győzte meg, hogy prostituáltként jobbak a kereseti lehetőségek.

Emellett, szintén HR-es rutinjára támaszkodva, álláskereső lányok hirdetéseit is böngészte, és többi áldozatát azok közül választották ki, akik bébiszitterként vagy idősgondozóként szerettek volna dolgozni.

A férfit még augusztus elején vették őrizetbe, majd az illetékes bíróság úgy döntött, hogy 30 napos vizsgálati fogságba helyezi.

A McDonald’s illetékesei szerint a hatóságok még nem léptek kapcsolatba velük az ügyben.

Mi közben kíváncsian várjuk, hogy a férfi nagy valószínűséggel kinéző börtönbüntetése során, szakmai tapasztalatát kihasználva milyen munkakörökre szervezi majd ki az intézmény lakóit.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét
Krónika

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense
Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Három gyerekét egyedül nevelő édesanyának segítenek a házépítésben
Székelyhon

Három gyerekét egyedül nevelő édesanyának segítenek a házépítésben

Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.

// még több főtér.ro