Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.
Az év eleje óta több mint másfélmillió hamis hívás érkezett a 112-es segélyhívó számra. A rekordot egy iaşi férfi tartja, aki nyolc hónap alatt összesen tizenötezerszer kapott a telefonjához. Ez naponta átlagosan 62 hívást jelent, és ezek egyike sem volt vészhelyzet.
A notórius telefonáló és egybites troll mindig feltöltő kártyáról telefonált, hogy elkerülje a lebukást. Szinte minden alkalommal tiszteletlenül viselkedett az operátorokkal, akiket hosszasan sértegetett és szidalmazott.
A dobogó második fokára egy marosvásárhelyi polgár fért fel, aki hétezer indokolatlan hívást kezdeményezett, míg a harmadik helyen egy botoșani személy tanyázik ötezer hamis hívással. Idén eddig ötvenezer percig, azaz 880 óráig voltak foglalva a vonalak hasonló hívások miatt.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) közleménye szerint az idei 112-es hívások közül eddig több mint másfél milliót olyan személyek kezdeményeztek, akik vagy tévedésből telefonáltak, vagy nem mondtak semmit a telefonba, vagy pedig sértegették az operátorokat.
Az ilyen hívások teszik ki a mintegy 2,7 millió nem sürgősségi hívás több mint felét. 2024-ben 163 ezer hívás volt sértő, a telefonálók háromnegyede felnőtt volt. Tehát azt sem lehet mondani, hogy gyerekcsíny áll az esetek többségének a hátterében.
Összességében az idei év első 8 hónapjában az STS segélyhívó szolgálat operátorai több mint 6,7 millió hívást regisztráltak.
A jogszabályok értelmében a hamis hívásokról értesíteni kell a rendőrséget az STS-nek. A kiszabható pénzbírság 2000 lejig terjedhet, és amennyiben a hatóságok a helyszínen kiderítik, hogy hamis riasztásról volt szó, a bírság összege elérheti a 4000 lejt. Az egy éven belüli újabb szabálysértés 4000 és 8000 lej közötti pénzbírsággal büntethető.
Már csak azt kellene tudni, hogy a dobogó első három helyezettje saját forrásokból, vagy hitelből finanszírozza-e a tetemes büntetéseket.
Egy hónapra azt követően, hogy egy összehangolt akció során rövid idő alatt 24 transzplantációra került sor Románia különböző kórházaiban, az Országos Transzplantációs Ügynökség arról számolt be, hogy a hétvégén elvégezték az első májátültetést Kolozsváron a Regionális Gasztroenterológiai és Hepatológiai Intézetben.
Az orvosok egy autoimmun eredetű, akut májelégtelenségben szenvedő 25 éves nő életét mentették meg a több mint öt órás beavatkozás során. A műtét egy 40 éves agyhalott férfi családja jóindulatának köszönhetően valósult meg. A felajánlásuknak további három ember köszönheti az életét.
A kolozsvári transzplantációt Dr. Irinel Popescu orvosprofesszor, a romániai májtranszplantáció úttörő szakemberének irányítása mellett végezte el a dr. Vladislav Brasoveanu orvosprofesszor, a Fundeni Klinikai Intézet általános sebészeti és májtranszplantációs osztályának vezetője, valamint a Dr. Nadim Al Hajjar, a kolozsvári Octavian Fodor Gasztroenterológiai és Hepatológiai Intézet orvosprofesszora által koordinált csapat. Az altatást Dr. Dana Tomescu orvosprofesszor végezte, a Fundeni Klinikai Intézet Intenzív Terápiás Osztályának a vezetője.
A hétvégi transzplantációval teljessé vált a Románia három nagy régiójában működő, vese-, máj- és csontvelőátültetési beavatkozásokat lehetővé tévő országos transzplantációs hálózat.
Idén eddig 49 ilyen szervátültetést hajtottak végre Romániában: 40-et a Fundeni Klinikai Intézetben, 8-at a Iași Szent Spiridon Kórházban és egyet az Octavian Fodor Gasztroenterológiai és Hepatológiai Intézetben.
Rendkívüli ülést tartott hétfőn a kormány, amelyen Marcel Ciolacu bejelentette, hogy vészhelyzetet hirdetnek Galac és Vaslui árvíz sújtotta területein a megrongált házak, melléképületek, utak és hidak sürgős helyreállítása érdekében. Az ülésen arról is döntöttek, hogy a kormány tízezer lejig terjedő gyorssegélyt juttat a Galac megyei árvízkárosult családoknak.
Az érintett családok maximum tízezer lejes gyorssegélyt kapnak, míg azok a családok, akik elvesztették szerettüket az áradásban, további tízezer lejes segélyre számíthatnak.
A miniszterelnök közölte, a kormány összesen 100 millió lejt utal ki jelenleg erre a célra. A hétfőn elfogadott határozat szükség esetén hasonló beavatkozásokat tesz lehetővé az ország más vidékein is.
Ciolacu azt is bejelentette, hogy azokon az árvíz sújtotta településeken, ahol az iskolaépületek használhatatlanná váltak, ideiglenes jelleggel moduláris épületekben fognak tanulni a gyerekek. A kormány négy moduláris épület kiutalását engedélyezi a tartalékalapból erre a célra. A helyi közigazgatási hatóságok az oktatási minisztériummal együtt gyorsan üzembe helyezik ezeket az ideiglenes iskolákat.
Időközben harmadfokú (vörös jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) két folyóra Iaşi, Vaslui és Galac megyében. A készültség kedd délig érvényes.
E szerint hétfő 18 órától kedd délig nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon, villámárvizek alakulhatnak ki, és a vízállás meghaladhatja a harmadfokú készültségi szintet a Bârlad, valamint a Prut folyó vízgyűjtő területén.
Továbbá másodfokú (narancssárga jelzésű) árvízvédelmi készültség van érvényben hétfő déltől kedd 18 óráig a Bârlad, a Szeret, a Prut és a Jijia vízgyűjtő területein.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) két folyóra Iaşi, Vaslui és Galac megyében. A készültség kedd délig érvényes.
A hidrológusok közlése szerint hétfő 18 órától kedd délig nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon, villámárvizek alakulhatnak ki, és a vízállás meghaladhatja a harmadfokú készültségi szintet a Bârlad (Vaslui és Iaşi megye), valamint a Prut folyó vízgyűjtő területén (Vaslui és Galac megye).
Öröm az ürömben, hogy a következő két hétben napsütéses időjárás köszönt be, hogy aztán szeptember 25. után ismét eleredjen az eső.
Székelyföldön és Bukarestben is érződött a hétfő délutáni 5,2-es magnitúdójú földrengés, amelynek az epicentruma a Vrancea-zónában volt, 133 kilométer mélységben volt.
A földmozgást Bulgáriában, Moldovában is Ukrajnában is érezni lehetett.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Románia egyik legnagyobb turisztikai beruházásaként mutatták be a DraculaLandet, egy Bukarest közelében tervezett komplexumot, amely évente akár 3 millió látogatót vonzana tematikus parkjával és digitális újdonságaival.
További híreink: Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést, egy ittas sofőr pedig halálra gázolt egy biciklist, majd megpróbált elmenekülni és elrejteni az autóját.

A bírák és ügyészek ismét megtámadták a nyugdíjaik reformjáról szóló törvényt. Ötvenezer lejes kártérítést kell fizetnie egy Georgescu-hívőnek egy facebookos kommentcsata után. A kormány végre nekimegy a veszteséges állami vállalatoknak.

Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.