Egy hónappal a szükségállapot bevezetése után, így állunk a fertőzöttek számával (FRISSÍTVE)

Az elmúlt 24 órában 491 új fertőzöttet diagnosztizáltak, mindeddig 392-en haltak meg a koronavírus következtében. A hatóságok igyekeznek a maximális kapacitással tesztelni.

Hirdetés

Frissítés

Csütörtökön, nem sokkal 13 óra után újabb öt halálesetet jelentett be a kommunikációs törzs: egy 66 éves Vrancea megyei nő, egy 67 éves Beszterce-Naszód megyei férfi, egy 89 éves Hunyad megyei férfi, egy 66 éves Hunyad megyei férfi, illetve egy 50 éves Temes megyei férfi vesztette életét. Mindannyian több más betegségben is szenvedtek. Ezzel 392-re nőtt az elhunytak száma.

Kereken egy hónap telt el azóta, hogy kihirdették a szükségállapotot Romániában, ez idő alatt mind a koronavírus-fertőzöttek, mind a betegség következtében elhunytak száma egyre csak nőtt. A járvány tetőzését április végére jósolják, de ez nagyban függ attól is, hogy mennyire tartják be az emberek a távolságtartás szabályait az ortodox húsvét ideje alatt, és hányan jönnek még haza külföldről.

A legfrissebb adatok szerint április 16-án, 13 órakor a következőképpen állunk Romániában:

  • a járvány kezdete óta 7 707 fertőzöttet regisztráltak az országban;
  • 1 357 beteget gyógyultnak nyilvánítottak és kiengedtek a kórházból;
  • 387 fertőzött életét vesztette;
  • összesen 79 629 koronavírus-tesztet végeztek el.

Az utóbbi 24 órában 491 új koronavírus-fertőzés igazolódott be, a 4802 tesztből. Ahogy beszámoltunk róla, szélesítik a tesztelést az országban, naponta mintegy 4 700 tesztet tudnak elvégezni a jelenlegi keretek között, ha sikerül szakembereket kiképezni és maximális kapacitással működni, akkor ez a szám elérheti a 6 000-et.

Hirdetés

Jelenleg 243 pácienst ápolnak az intenzív osztályokon, 22 866 személy intézményes karanténban, 60 697 házi elkülönítésben tartózkodik.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport csütörtöki tájékoztatása 15 halálesetről számol be, ezzel 387-re emelkedett a halottak száma. Legutóbb 12 férfi és három nő halt meg, a legfiatalabb 39, a legidősebb 76 éves volt. Az áldozatok Hunyad, Botoşani, Arad, Maros, Bihar, Temes és Ilfov megyeiek. Mindannyian más kórokban is szenvedtek, kivéve egy 49 éves éves Hunyad megyei férfi, akinek nem volt ismert betegsége.

A regionális lebontást tekintve Suceaván (1 910) és Bukarestben (866) diagnosztizálták a legtöbb fertőzöttet.

Az erdélyi, bánsági, partiumi megyék jelenlegi helyzete:

  • Temes – 341,
  • Arad – 339,
  • Hunyad – 333,
  • Brassó – 286,
  • Maros – 250,
  • Bihar – 219,
  • Kolozs – 215,
  • Fehér – 141,
  • Szeben – 125,
  • Kovászna – 123,
  • Beszterce-Naszód – 93,
  • Máramaros – 55,
  • Szatmár – 41,
  • Szilágy – 19,
  • Hargita – 9.
Hirdetés