Pedig ezzel azt kockáztatják, hogy nagyobbak lesznek a számláik.
Az elektromos energia hazai felhasználóinak 40, míg a földgázpiac „kuncsaftjainak” 30%-a kötött új szerződéseket szabadpiaci feltételek mellett március végéig.
Az energiapiac romániai liberalizációjáról a tavalyi év vége felé lehetett sokat hallani, amikor a szolgáltatókat arra kötelezték, hogy a számla mellett kiküldött tájékoztatókban tudassák ügyfeleikkel az új ajánlataikat. Korábban ugyanis Romániában az Országos Energiaár-szabályzó Hatóságra (ANRE) által megszabott árak szerint számláztak az áramszolgáltatók, ám az Európai Parlament 2019. júniusában elfogadott rendelete nyomán a romániai árampiacot (is) idén január 1-jétől kezdve kötelező volt teljesen liberalizálni, vagyis ezentúl az árakat a kereslet-kínálat szerint kell alakítani.
A földgázpiac liberalizációjára már korábban, 2020 július 1-jétől kezdődően kötelező volt „átállni”, de már ez a folyamat is korábban elkezdődött.
Nagy-Bege Zoltán, az ANRE alelnöke most elmondta: a gázszolgáltatók esetében tavaly nyár óta 600 ezer, míg az áramszolgáltatók esetében tavaly szeptember óta 630 ezer kliens kötött új szerződéseket a szabadpiaci feltételek mellett, utóbbiak közül 490 ezren már az idei évben.
Ez számszerűen azt jelenti, hogy az elektromos áram piacának 8,9 millió felhasználója közül eddig összesen 3,5 millióan (40%), a földgázpiac 3,9 millió hazai felhasználója közül pedig 1,2 millióan (30%) kerültek át a szabadpiacra.
Érdekes, hogy az elektormos áram esetében a 630 ezerből 490 ezer felhasználó nem váltott szolgáltatót, hanem ugyanazzal a céggel kötött új szerződést, amelyikkel már évek óta szerződésben állt.
Az egész liberalizációs folyamat persze annyira kusza, és átláthatatlan volt, a hatóságok és a szolgáltatók annyira rosszul kommunikáltak, hogy bár először februárig le kellett volna zavarni az egész folyamatot, előbb március 31-ig, majd az év végéig kitolták ezt a határidőt. Érdemes azonban mindenkinek megnézni az ajánlatokat, és új szerződést kötni, mert aki nem csinál semmit, az automatikusan bekerül az úgynevezett egyetemes szolgáltatás rendszerébe, és ez drágább lesz, mint az eddigi szabályozott árnál is. Az ANRE rendelete értelmében június 1-jéig ugyan nem lesznek számottevő drágulások, utána azonban már nem tudják befolyásolni a szolgáltatók árait, hiszen a szabadpiac az szabadpiac.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?