Durva: Románia dobogós a koronavírus miatti elhalálozások szempontjából Európában

Nem túl hízelgő helyezés.

Hirdetés

A lehető legkevésbé hiányzott az az „előkelő” helyezés Romániának, amely az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb kimutatása alapján illeti meg az országot.

Kiderült ugyanis, hogy Európában Romániában a második legmagasabb a koronavírus-fertőzés miatti elhalálozások aránya egész Európában.

A kedden közzétett adatokból kiderül, hogy az előző 14 napban az országban 100 000 főre 4,5 elhalálozás esett – ennél csak Csehország teljesít rosszabbul, a maga meglehetősen hátborzongató 7,1-es rátájával.

A dobogó harmadik foka Spanyolországnak jutott, ahol 3,8-as a ráta, majd Magyarország következik 3,7-es rátával. Az ötödik helyen Belgium áll, ahol 3,1 elhalálozás esett 100 000 főre.

A rangsor boldogabbik végén Finnország és Észtország áll 0,1-es rátával.
Németországban is egész tűrhető az arány, itt 0,3-as rátát mértek, míg Olaszországban, amelyet tavasszal durván letarolt a járvány, ez a mutató pontosan 1.

Egészségügyi szakemberek szerint a lesújtó romániai adatok egyik oka az lehet, hogy a fertőzöttek túl későn fordulnak orvoshoz, akkor, amikor a betegség már súlyossá vált.

A másik az, hogy nagyon sok fertőzöttnek krónikus betegsége is van, ami még sebezhetőbbé teszi őket a kórral szemben.

Hirdetés

Doina Azoicăi, a Román Epidemiológiai Társaság elnöke szerint az ok az, hogy a betegség egyre szélesebb körben terjed, és egyre több idős ember kapja el.

Azt viszont nem tartja megalapozott magyarázatnak, hogy az ok a romániai egészségügyi rendszer csapnivaló állapota.

A magas halálozási arány további magyarázata az lehet, hogy nem sikerült minden fertőzöttet kiszűrni – az igazolt fertőzések számának a valós fertőzötteké akár a tízszerese is lehet. Ha pedig így nézzük, a halálozási ráta máris lényegesen kisebb.

Ugyanakkor nem szabad elhanyagolni a hatóságok felelősségét sem: későn tették kötelezővé a távolságtartást és a maszkviselést.

Hirdetés