Durva: hosszú évekig folytathatta üzelmeit egy rabszolgatartó bűnbanda Máramaros megyében

Most azonban lecsaptak rájuk.

Hirdetés

Elképesztő esetre derült fény a Máramaros megyei Lénárdfalván: egy helyi család tagjai éveken keresztül rabszolgaként tartottak, vertek és kínoztak embereket.

A bűnbandára csütörtökön csaptak le. Az ügyészek 2019-es és 2020-as bűncselekmények miatt csaptak le rájuk – persze a rendőrség segítségével –, ugyanakkor a helybeliek szerint már egy évtizede folytatták üzelmeiket.

Az ügyészség szerint a família tagjai hajléktalanokra, illetve szellemi fogyatékos emberekre vadásztak – leggyakrabban a nagybányai pályaudvaron találták meg áldozataikat –, azzal a szöveggel, hogy bizonyos háztáji, kerti munkák elvégzésére keresnek napszámosokat, akiket aztán persze jól meg is fizetnek majd.

Amikor azonban hazaértek velük, először is jól megverték őket, majd bezárták őket.

Ezt követően áldozataikat ingyen dolgoztatták. Közben rendszeresen verték őket, és nem csupán pénzt nem adtak a munkájukért, de gyakran még ételt sem.

A bűnbanda több tucatnyi szerencsétlen embert tartott rabszolgaként állati sorban.

Mint a helybeliek elmondták, ez az állapot már vagy tizenöt éve fennáll, és nem csupán az állomáson toborozták az áldozatokat, hanem más, hasonló módon eljáró bűnözőktől is „vásárolták” őket.

Hirdetés

Azt is elárulták, hogy a család tagjai a falu lakóit is terrorizálják, rendszeresen lopják a terményt, sőt az emberek házaiba is bejárnak, és elviszik, ami megtetszik nekik.

A rendőrség pedig eddig nem tett semmit ellenük. Mint ahogy a polgármester se, aki mossa kezeit, és azt mondja: az illető család tagjai rendszeresen okoztak problémát, de azt nem tudta, hogy rabszolgatartással foglalkoznak. Állítása szerint próbálkozott a helyi közösségbe való integrálásukkal, de hiába, mert „a természetük ugyanolyan marad”.

A hatóságok eddig öt férfit vettek őrizetbe, és vittek kihallgatásra.

De könnyen megtörténhet, hogy jóval többen érintettek az ügyben.

Hirdetés