Nagyon nem tetszik a nacionalista fociultráknak, hogy egy honosított portugál játékos is bekerült a román válogatott keretébe.
Mário Jorge Malico Paulino neve talán nem sokat mond még az átlagos focikedvelőknek se, de „művészneve”, Camora már jóval ismerősebb. A kilenc éve a Kolozsvári CFR-nél focizó 34 éves balhátvéd 272 első osztályú és 40 európai kupamérkőzésével klubrekorder, évek óta csapatkapitány és – ami a történetben a legfontosabb – néhány hete immár román állampolgár.
[caption id="attachment_406694" align="aligncenter" width="800"]
Mário Jorge Malico Paulino, azaz Camora[/caption]
Mirel Rădoi szövetségi kapitány be is hívta őt a román válogatott keretébe az októberi három mérkőzésre (Izland, Norvégia és Ausztria ellen), amivel rendesen kiverte a biztosítékot a „nemzeti együttes” kifejezést fundamentalista módon értelmező szurkolói csoportok körében. A válogatott meccseken évek óta botrányt botrányra halmozó Uniți Sub Tricolor és Honor et Patria csoportok,
máris az országot, a nemzetet és a román foci jövőjét féltik Camorától. Pedig az elmúlt évtizedben náluk többet senki sem ártott a válogatottnak, xenofób és rasszista rigmusaik miatt a szövetség már több százezer eurós büntetést fizetett az UEFA-nak és háromszor is nézők nélkül kellett pályára lépnie a válogatottnak.
„Az illuzórikus álteljesítményt kergető Mirel Rădoi kinyitotta a válogatott kapuját a honosított játékosok előtt. (…) A válogatott egy elvi kérdés – mint egy ország zászlaja, himnusza vagy nemzeti ünnepe. Ezt nem érti M. Rădoi, ezért minél rövidebb szövetségi kapitányi karriert kívánunk neki” – írta Facebook-oldalán a Honor et Patria.
A Camora esetleges beválogatása ellen már a szeptemberi válogatott mérkőzések előtt a futballszövetség mogoșoaiai edzőközpontjánál is tüntető UST jóval durvább hangnemet üt meg.
A válogatott, doktrínája alapján, csak román játékosokból áll, mert ez a küldetése, és bármilyen idegen beültetés teljesen eltorzítja a célját” – áll az UST közleményében, amely azzal zárul, hogy alig várják a viszontlátást a szövetség maffiózóival és az erkölcstelen edzővel.
A szövetség vezetését viszont a jelek szerint nem hatotta meg a szurkolók dagályos hazafisága, mert Mihai Stoichiță szakmai igazgató szerint „bárki bármit mondhat a Facebookon. Jöjjenek elénk, ha akarnak valamit”.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.