Boc kedvenc nemzetközi fesztiváljára csak 15 százaléknyi külföldi jött Kolozsvárra

Igaz a résztvevők nagyobbik része így sem Kolozs megyei volt. És jó sok pénzt költöttek el az Untold 4 napja alatt.

Hirdetés

A végleges statisztikák szerint az idén a 4. járványhullám dacára is megszervezett Untold résztvevőinek mindössze a 15%-a volt külföldi. Igaz ez sem elhanyagolható szám, hiszen a 4 napos fesztiválon összesen 265 ezren vettek részt,

ennek a 15%-a pedig csaknem 40 ezer embert jelent.

Ők ráadásul több mint 100 (!) külföldi országból érkeztek a kincses városba, többek között Németországból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Lengyelországból, Magyarországból, Olaszországból, Izraelből, az Egyesült Államokból, Argentínából, Japánból és Brazíliából.

A fesztiválozók 25%-a Kolozs megyéből, a maradék 60% pedig szerte az országból jött Kolozsvárra.

A város utálva szeretett fesztiválját a szokásos indokok mellett idén azért is sokan kritizálták, mert a járvány dacára is megszervezték, a résztvevők ráadásul nagyrészt maszk és távolságtartás nélkül bulizták végig az egészet. Ám a számok azt is megmutatták, miért az Untold Emil Boc polgármester kedvenc fesztiválja, és miért ragaszkodott annyira a megszervezéséhez, a vendégek ugyanis nemcsak a szervezőknek, hanem a városnak is szépen tejeltek.

Átlagosan fejenként 175 eurót költöttek el ugyanis szállásra, furikázásra, evésre-ivásra, és egyéb vásárlásokra,

így összesen mintegy 35 millió euróval gazdagodott a város alig néhány nap alatt.

Hirdetés

És ami jó a vállalkozóknak, az a városházának is jó, hiszen adóznak a megkeresett pénzből szépen. Ráadásul a pénzüket elköltő résztvevők is elégedettek voltak, amiért eljuthattak az egyetlen nagy európai fesztiválra, amit idén a járvány ellenére is megszerveztek – tehát mindenki jól járt.

Hogy ez a nagy kollektív boldogság mekkora nyomot hagy a járványgörbén, az még ezután fog kiderülni, mindenesetre a nemzet mikrobiológusa, Alexandru Rafila máris letolta finoman Bocot a könnyelműségéért.

De, ahogy mondani szokták, a pénz beszél, a kutya ugat. A mikrobiológus meg csak mikrobiológus.

Hirdetés