Fesztiválozgatunk, fesztiválozgatunk? És karanténozni ki fog?
A nemzet mikrobiológusa, Alexandru Rafila gyakorlatilag elegánsan lepopulistázta Emil Boc polgármestert, miközben finoman a szemére vetette, hogy biztos jó volt a bulika az utálva imádott Untoldon, de cserébe most valószínűleg Kolozsvár lesz az első hazai nagyváros, amelyik a fesztivál után a vesztegzárnak is „örvendezhet” majd. A Román Mikrobiológiai Társaság vezetője szerint lehetünk népszerűek vagy népszerűtlenek (mármint Boc), de azért mégis az iskolák nyitvatartása kéne legyen az elsődleges szempont (az erősödő járványhullámban való felelőtlen seggrázás helyett – a szerk.), hogy azért mégse csesszük el már teljesen a mostani iskolás generáció jövőjét.
Ami azt illeti, a szakembernek van némi igaza, még akkor is, ha innen is, onnan is próbálják persze szépítgeti a dolgokat. A fő érv a fesztivál védelmében mindig az, hogy a résztvevők vagy be voltak oltva, vagy pedig csak negatív teszttel mehettek be a fesztivál területére. Az viszont a fotók alapján is egyértelmű, hogy nagyon sok ezer ember bulizgatott együtt napokig maszk nélkül, így ha mégis volt pár vírushordozó (biztosan volt, már csak a nagy számok törvénye alapján is), akkor azok kedvükre terjeszthették a kórt.
És az eredmény elég hamar meg is mutatkozik, hiszen már kedden 2 ezrelék fölé (2,03) nőtt a város fertőzöttségi rátája, a prefektus pedig be is jelentette, hogy ha péntekig ez a szám nem csökken, akkor biza jön a sárga forgatókönyv, és a megszorítások. És hát nem úgy néz ki, hogy a ráta csökkenni akarna, hiszen szerdán már 2,10 ezrelék volt, miközben a megyében a 4. hullám kezdete óta a legtöbb új fertőzöttet (170) regisztrálták.
Dan Tarcea, Kolozsvár alpolgármestere szerint persze nincs itt semmi látnivaló, hiszen egész Európában nőnek a járványszámok.
Szóval, ha már amúgy is ég a ház, nyugodtan dobáljunk még be az ablakon pár olajoshordót is…
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.