Pont került egy évek óta tartó jogi eljárás végére: a legfelsőbb bíróság szerdán kimondta, Traian Băsescu együttműködött a kommunista politikai rendőrséggel, és lesöpörte az asztalról a volt államfő által benyújtott fellebbezést.
A bukaresti táblabíróság már a 2019 szeptemberében kihirdetett,
Olvasson még:
- Késik a szóbeli érettségi, hidrogén-földgáz elegy használhatóságát tesztelik Medgyesen, Kolozsváron könyvünnepet tartanak – hírmix
- Tucatnyi utórengés a Bánságban, a pénzüket féltik a bírák, memorandumot ígért a kormány a tanároknak – hírmix
- A MAGMA kisvárosi kiállítótérből a jövőbe tekintő küldetéssé vált – Interjú az alapítókkal
alapfokú ítéletében is egyértelművé tette, hogy Băsescu rendszeresen jelentett a Securitaténak,
a volt államfő azonban óvást nyújtott be, melyet most jogerősen elutasítottak – számolt be szerdán a román sajtó, közlemény alapján. A politikus már ki is írta a Facebook-oldalára, hogy tudomásul vette az ítéletet, amit nem kíván kommentálni, de a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért.
A perirat szerint Băsescu még 1972-ben, a konstancai tengerészeti egyetem első éves hallgatójaként kezdte,
majd tanulmányai elvégzése után is folytatta a besúgói tevékenységét, Petrov fedőnéven. 1976-ban a konstancai Securitate vehette igénybe szolgálatait, majd 1979-ben, a Román Kommunista Pártba való beiratkozásakor dossziéját megsemmisítették, anélkül hogy mikrofilmen rögzítették volna. Az általa írt feljegyzések, jelentések más dossziékban maradtak fenn.
A volt államfő következetesen tagadta, hogy együttműködött a Securitatéval, korábban csak azt ismerte be, hogy a kémelhárítás kért tőle jelentéseket, amikor a Földközi-tengeren gyakorlatozott.
Egy tavaly elfogadott jogszabály értelmében Băsescu elveszíti a neki kiutalt protokoll-lakást, valamint az állam által biztosított tanácsadót és titkárt. Továbbá érzékeny búcsút vehet attól az illetménytől is, amelynek havi összege a hivatalban levő államfő illetményének 75 százalékát teszi ki. Továbbá megvonják tőle az őrző-védő szolgáltatásokat is, a kormányőrség által biztosított gépkocsival együtt.