// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Belügyminiszter: a rendőrök tudják, mi a dolguk! Rendőrök: nem tudjuk, mi a dolgunk!

// HIRDETÉS

Az egyenruhások panaszkodnak, mert nincsenek kiképezve arra, hogy ellenőrizzék, az emberek megfelelő típusú maszkot viselnek-e. A belügyminiszter ennek épp az ellenkezőjét állítja.

Enyhén szólva sem tökéletes az összhang a belügyminisztérium főfejesei és a rendőrségi alkalmazottak közt, s ezt jól bizonyítja az új maszkviselési szabályzat körüli adok-kapok is.

Miután kiderült, január 8-ától kizárólag orvosi, vagy FFP2-es maszkokat szabad hordani, az egyenruhások Europol nevű szakszervezete kiborult, szerintük

egyáltalán nincsenek felkészülve arra, hogy ellenőrizgessék, ki milyen típusú arc- és szájvédőt használ.

De persze odafenn ezt másképp tudják. Lucian Bode belügyminiszter ehhez képest most azzal állt elő, hogy a járőröző rendőrök tökéletesen tisztában vannak a hatóságok által elrendelt járványvédelmi szabályzattal, pontosan tudják (!), hogyan kell alkalmazni azt, sőt, úgy tudja, az egyenruhások 99,9 százaléka betartja a rendőri fogadalmat. Példaként említette, az elmúlt szombat óta azonnal megnőtt a bírságok száma: úgy tudja,

naponta 1300-1400 személyt büntetnek meg csak azért, mert nem orvosi, vagy FFP-2-es maszkot viselnek.

Mint tudjuk, 2500 lejes büntetéssel is sújthatják azokat, akik mégis úgy döntenek, kedvenc textilmaszkjukban lépnek ki a házból, az Europol viszont korábban arra buzdította a kollégákat, ne foglalkozzanak a bírságolással.

Közben ismét több mint nyolcezer új fertőzött került nyilvántartásba, egészen pontosan 8600-at, ugyanakkor 44 koronavírusos páciens haláláról is beszámolt a friss közlemény – közülük 38-an nem voltak beoltva. 3063 fertőzött kórházi kezelésre szorul, de 417-en már intenzív terápiás ellátást kapnak – közülük alig 33-an tudtak felmutatni oltási igazolást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro