Mutatjuk, honnan lehet még autómatricát vásárolni mostantól. Felfüggesztett börtönt kapott egy taxisofőr, aki megverte az ügyfelét, mert az felrótta neki, hogy hosszabb útvonalat választott.
…gondolhatja most az a lengyel férfi, aki katonaként szolgált az ukrán hadseregben a jelenleg is zajló orosz-ukrán konfliktusban.
A férfi pár napja szerelt le önkéntes katonaként, hazafele tartott, mikor karambolba keveredett egy Buzău megyei falu szélén, egy kanyarban, ahol egy 40 éves, ittas állapotban vezető sofőr következtében összeütköztek – a Brassóba tartó részeg elvesztette a kontrollt az út felett, szembeforgalomban belehajtott az 52 éves lengyel ATV-jébe. Ami pár métert repült is.
Ez sem volt elég: az ittas sofőr utána egy Temesvárra tartó mikrobusszal is ütközött. Összesen 5 ember sérült meg: a lengyel katona, két turista, a mikrobusz vezetője és az ittas sofőr. Románia élen jár az EU-ban közúti balesetek terén: csak a tavalyi év folyamán 4500 baleset történt és 1500 halálos áldozatot szedett.
A Nemzeti Közúti Infrastruktúra-kezelő Vállalat (CNAIR) kihirdette, hogy csütörtöktől, június 27-től újabb platformon is meg lehet vásárolni a matricát: a ghiseul.ro online felületről.
A CNAIR és a Románia Digitalizálási Hatósága együttműködése alapján jött ez létre, így a fent említett weboldalon keresztül is befizethetik az úthasználati díjat – ismertebb helyi nevén „rovinieta”. A ghiseul.ro felületre előbb felhasználói fiókot kell létrehozni, a fizetés kizárólag bankkártyával történik.
Jelenleg Romániában egy napra, 10 napra, egy hónapra, 2 hónapra vagy egy évre lehet matricát vásárolni. A 24 órára a gépkocsivezető 2,5 eurónak megfelelő összeget fizet, míg a 10 napos matrica 3,3 eurónak megfelelő összegbe kerül. A 2 hónapos (60 napos) útdíj ára 8,4 eurónak megfelelő összeg.
Másfélév felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a bíróság arra a vaslui-i taxisofőrre, aki két évvel ezelőtt elagyabugyálta egyik ügyfelét, amiért az szóvá merte tenni, hogy szerinte nem a legrövidebb útvonalat választotta.
Úgy kezdődött, hogy a férfi egy helyi kocsmában italozott a barátjával, majd úgy döntöttek, hogy ideje hazamenni. Taxit hívtak és a két ügyfél beszállt az autóba. Az első címnél kiszállt egyikőjük, a problémák azután kezdődtek, hogy a másik férfi jelezte a taxisofőrnek, hosszabb útvonalon halad. Erre az megkérte a klienst, hogy szálljon ki az autóból.
A sértett erre nem volt hajlandó, mire a vádlott kiszállt az autóból, és karjánál fogva próbálta kirángatni az autóból. Miután sikerrel járt, visszaült a járműbe és elhajtott. Igen ám, de a sértett mindeközben ráütött az autóra. Erre a taxis ismét kiszállt a járműből, ütlegelni és rugdosni kezdte az ügyfelet.
Az ügyfelet mentővel kórházba szállították, a taxisofőr pedig zavartalanul folytatta útját. A bántalmazás következtében a kliens több sérülést, köztük bordatörést szenvedett, ami 18-19 napos orvosi ellátást igényelt.
Az első tárgyaláson a taxisofőr az ügyfelet okolta, azt állítva, hogy alkoholos befolyásoltság alatt volt, és viselkedése nem volt megfelelő. Tagadta, hogy megütötte volna, szerinte csak meglökte. Később, amikor az ügyészek bántalmazás miatt vádat emeltek ellene, a taxisofőr elismerte a vádakat, és beleegyezett abba, hogy kártérítést fizessen az áldozatnak.
A vaslui-i bíróság végül elsőfokon egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a taxisofőrt, és két éven keresztül felügyeleti program betartását rendelte el. A bírák ezen felül háromezer lej nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezték a taxisofőrt.
A bíróság hangsúlyozta, hogy elegendő lett volna a vádlott első reakciója, amikor megtagadta az utasszállítást, és békésen eltávolította a klienst a taxiból. Mivel az alperes indokolatlanul alkalmazott fizikai erőszakot, az felróható neki.
A vaslui-i városháza előtt zajló jelenetet végig nézte egy helyi kávézó alkalmazottja, akinek a vallomása később perdöntőnek bizonyult.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.