Az egyik helyen emberekre támadt a medve, a másikon még idejekorán sikerült máshova szállítani a nagyvadakat

Továbbra is veszélyes az élet a hegyvidéken. Még a nagyvárosokban is.

Hirdetés

Nem csupán a koronavírus keseríti meg mostanában az emberek életét Romániában: a medvék is folyamatos veszélyforrást jelentenek, Erdélyben és azon kívül is. Az egyik helyen embereket sebesített meg a vadállat, míg a másikon sikerült „átköltöztetni” a polgárokat rettegésben tartó állatot.

A súlyosabb eset Erdély tőszomszédságában, a Mehedinți megyei Obârșia Cloșani faluban történt szerdán este, ahol két férfire támadt rá egy medve.

A megyei katasztrófavédelem közlése szerint

a nagyvadat a falu határában elhelyezett kaptárok vonzották az emberek közelébe,

és amikor a két helybeli férfi az útjába került, nem teketóriázott, nekik rontott.

Szerencsére nem végződött tragédiával a kaland, a két áldozatot a beszámolók szerint karsérülésekkel szállították kórházba.

A hatóságok pedig a településen sms-ben figyelmeztették a lakosokat, hogy lehetőleg elővigyázatosan közlekedjenek a nagyvad miatt.

De nem csak a kistelepüléseken kell a medvéktől tartani: Brassóban is régóta problémát okoznak a tányértalpasok.

Hirdetés

A nagyváros Bolgárszeg nevű negyedében például már jó ideje terrorizálta a környék lakóit egy anyamedve, amely három bocsával bóklászott az utcákon élelmiszer után kutatva.

Az emberek emiatt elbarikádozták magukat a házaikban, és sötétedés után nem is nagyon merészkedtek az utcára. Sőt napközben is igyekeztek kizárólag autóval közlekedni.

Most azonban egy kicsit fellélegezhetnek, mivel a napokban sikerült fülön csípni az anyamedvét a három bocsával együtt: kedden este kábítólövedékkel elaltatták őket, majd felpakolták az egész pereputtyot, és más, az emberlakta vidékektől távolabbi vidékre szállították őket.

De persze ezzel még nem oldódtak meg a gondok, hiába volt ez már a második bocsos anyamedve, amelyet egy héten belül elköltöztettek a környékről.

Bolgárszeg környékén az önkormányzat illetékesei még öt felnőtt medvét és négy bocsot tartanak megfigyelés alatt.

Az önkormányzat emiatt hőkamerák, nagyerejű reflektorok és medveriasztó spray-k mellett két medvecsapda beszerzéséről is döntött, hogy elfogják, majd lakatlan területre szállítsák az emberek testi épségét potenciálisan veszélyeztető nagyvadakat.

Hirdetés