Fotó forrása. Colentina kórház

Az egészségügy végső erőtartalékait mozgósítják

Minden kórháznak fel kell készülnie a koronás betegek fogadására, és a háziorvosoknak is szerepet kell vállalniuk az enyhe és közepes tünetekkel rendelkező, otthon izolált betegek ellátásában.

Hirdetés

A jelenlegi keretek között a járvány elleni küzdelem első frontvonalában álló kórházak nem bírják tovább a fertőzöttek ellátását, ezért elkerülhetetlen volt átgondolni, hol van még kapacitás a koronás betegek fogadására, milyen erőtartalékokat lehet még felszabadítani annak érdekében, hogy a hatóságok urai legyenek az egyre súlyosbodó helyzetnek. Várható volt tehát, hogy a kormány előbb-utóbb előhúzza a farbát, még több kórházat von be, és valamilyen formában a háziorvosokat is bekapcsolja.

Ez a pillanat csütörtökön jött el, amikor az egészségügyi miniszter, Nelu Tătaru arra kérte Románia valamennyi kórházát, hogy készítsék elő a terepet a koronás betegek fogadására. Az intenzív terápiás osztályokon található ágyak 10%-át, a többi osztályok férőhelyeinek 15%-át kell felszabadítani. A városi és a megyei kórházakról van szó, melyek mindeddig a harmadvonalba tartoztak, így nem kellett koronásokkal foglalkozniuk. A helyeket a megyei járványszámok függvényében fogják elfoglalni a betegek – nyilván azon megyék esetében kell erre számítani, ahol rohamos mértékben nő a fertőzésszám.

A kórházak összesen 1048 intenzív terápiás ággyal rendelkeznek, ebből 981 a felnőttek, 67 a gyerekek számára van fenntartva. Jelenleg 721 ágy foglalt, egy hónappal ezelőtt még 460-nál tartottunk.

Egy másik intézkedés szerint a tünetmentes, illetve az enyhe vagy közepes tünetekkel rendelkező betegek jövő héttől otthon maradnak, felügyeletüket a háziorvos fogja ellátni. Ez részben eddig is így volt, annyi a különbség, hogy eddig egyénileg döntöttek az otthoni kezelésről, most pedig sürgősségi kormányrendeletbe foglalják, és általános érvényű lesz. A háziorvosok szerepét szintén meghatározzák a rendeletben. A tervek szerint egy pontrendszeren keresztül vezetik majd, egy-egy orvos hány beteget felügyel, a szolgáltatásokra pedig külön szerződéseket kötnek az egészségbiztosító pénztárral vagy a közegészségügyi igazgatóságokkal.

Hirdetés

A Romániai Orvosi Kollégium tiltakozik a háziorvosokat érintő változtatások miatt, mert nincsenek védőfelszereléseik ahhoz, hogy az otthon tartózkodó fertőzötteket látogassanak, de ha lenne, akkor sem kivitelezhető, mert nem rendelkeznek megfelelő körülményekkel a szállításra, a felszerelések fertőtlenítésére, a védőöltözet cserélésére. Óriási veszélyt hordoz, ha egy háziorvos kivonja magát a forgalomból, mert megfertőződik, és emiatt nem tudja ellátni a többi beteget, nem beszélve arról, ha továbbadja nekik a fertőzést.

A háziorvosok nem nagyon hisznek az extra javadalmazásban sem, mivel a törvény által garantált veszélyességi pótlékot sem kaptak eddig. Arra is hivatkoznak, hogy így is le vannak terhelve, ugyanakkor eddig is monitorizálták a karanténba került fertőzöttek állapotát – telefonon.

Hirdetés