A romániai autópályák szappanoperájának újabb tragikus fejezete ez: az A10-es (Sebes–Torda) autópálya 1. szakaszán következett be az elkerülhetetlen (?): a Joruárka-patak közelében fekvő domb az utóbbi hetek kiadós esőzéseinek következtében fogta magát és leszánkázott, egyenesen a még épülő pályára. Úgy tűnik, az olasz Impresa Pizzarotti útépítő vállalat teljesen hiába erősítette meg a domboldalt, ugyanis a földcsuszamlás magával sodort minden tartóelemet.
És ha tetszik, mindez csupán hab az A10-es autópálya kálváriájának tortáján. Akár örvendeni is lehetne annak, hogy az olasz építő által kivitelezett 17 km-es pályaszakasz 85%-ban már elkészült. Igen, de 2020-at írunk, az eredeti tervek szerint pedig már 2018-ban át kellett volna adni. És a szakemberek becslése szerint nagyon csekély az esélye annak, hogy még idén befejezzék a munkát.
Olvasson még:
És akkor tessék, itt a lehangoló látvány: