// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Arénában oltakozni? Naná! Indul az immunizálási akció az az ország legnagyobb sportcsarnokában

// HIRDETÉS

Péntek délutántól hétfő reggelig a kolozsvári BT Arénában lehet kérni a Pfizert. A friss adatok szerint a napi beoltottak száma továbbra is százezer fölött maradt.

Az elmúlt hétvégén „lezavart” bukaresti oltásmaratonhoz hasonló akció indul pénteken 16 órától Kolozsváron is, ahol az ország legnagyobb sportcsarnokát, a BT Arénát alakítják át oltóközponttá.

A jelentkezőket éjjel-nappal várják egészen hétfő reggel 8 óráig, és kizárólag a Pfizer/BioNTech -féle vakcinával oltanak. A sportcsarnokban már ki is alakítottak 20 oltópontot, ahol majd 600 orvos, rezidens, asszisztens és orvostanhallgató várja azokat, akik tisztában vannak azzal, hogy csak és kizárólag az oltakozásnak köszönhetően tudjuk kiverekedni magunkat a járványhelyzetből.

Az emlékeztetőt egy hasonló akció keretében lehet majd beadatni június 4. és 7. között, ugyanazon a helyszínen. Kolozs megye egyébként nem áll rosszul, a nyilvántartás szerint a lakosság 30 százaléka már kapott oltást, s jelenleg csak Bukarest tud nagyobb arányt felmutatni az országban.

Közben megérkeztek a napi oltásszámok is: az elmúlt 24 órában 103 233 személyt oltottak be – ez ismét kevesebb, mint egy nappal korábban, de a beoltottak közel kétharmada ezúttal is az emlékeztetőért kereste fel a központok valamelyikét, az első vakcinát „csak” 39 336-an kapták meg. A mai számokkal együtt most ott tartunk, hogy a 3 789 351 személy kapott legalább egy vakcinát – ez a lakosság 19 százaléka –, 2 619 732-en pedig már túl vannak mindkét oltáson (13,5%).

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.