// 2026. október 17., szombat // Hedvig
vegyesen

Amikor a kolozsváriak sorban álltak könyvért – megnyílt a Cărturești a felújított Hintz-házban (FOTÓKKAL)

// HIRDETÉS

Kolozsvár Fő terének egyik ékszere végre megnyitotta kapuit a hosszú ideje tartó renoválás után. Megnéztük, milyen lett.

Az ember egy kora téli-késő őszi délutánon (bár az óra és a felhők állását elnézve inkább estén) mit sem sejtve lebattyog, hogy megnézze magának, mit rejt Kolozsvár Fő terének északkeleti sarka – azaz a Hintz-ház, amelyben évtizedekig a Gyógyszerészeti Múzeum működött, míg az örökösök el nem döntötték, hogy ideje lenne felújítani és otthont adni egy új Cărturești könyvesboltnak, immár a városból a harmadiknak.

Azaz lebattyogott volna, ha engedte volna A Tömeg. Ugyanis a Melody hotel felállványozott sarka mellett álldogálván, valamelyik stoplámpa zöldre váltását követelve az ember hirtelen arra lesz figyelmes, hogy bizony ez sokkal nehezebb feladatnak ígérkezik: a könyvesbolt bejárata előtt kígyózó sor fogadja, és mégcsak nem is akármilyen.

Türelmesen fagyoskodó embersereg, el egészen a Cartofisserie-ig

Megfordul ilyenkor a fejben, hogy milyen évszámot írunk, mióta kell sorban állni megint a javakért, és hát, persze, okvetlenül is az átkos poén ugrik be: álljunk a végére, majd kiderül, mit osztanak. Na de ennél leleményesebben is lehet: a sor vége ezúttal épp az amúgy is kígyózó sorairól híres sültkrumplizó, a Cartofisserie előtt ér véget, a másik fele pedig értelemszerűen a felújított és november 30-án, Szent András napján megnyílt könyvesbolt üvegajtója előtt toporog.

Az emberek kitartóan és türelmesen fagyoskodnak a kanyarban: a Cărturești új boltja az ünnepélyes megnyitót különleges programmal kívánta vonzóbbá tenni… nem, nem biztos, hogy az ünnepi beszédekkel, a kamarazenekari fellépéssel, netán egy pohár borral, vagy később bakelitlemezről zenét szolgáltató DJ-vel, hanem 1000 darab ingyen könyvvel, amit az első ezer olvasó és a boltba belépő kultúrafogyasztó nép kap. Tehát a tömeg ingyen könyvért állt sorba – aki szemfüles volt, és a Facebook-esemény oldalán elolvasta a szerencsés csillagállás feltételeit, az ingyen és bérmentve részesülhetett a kultúrjavakban. Ami, valljuk be, szép gesztus – még akkor is, ha groteszk látvány a tülekedés egy tízszer kevesebb férőhellyel rendelkező épület irányába.

Még mindig tart a sor

A nehéz bejutást követően azonban elámul az ember, hogy a Hintz-ház milyen transzformáción esett át. Hívogató és okosan elhelyezett fények, diszkrét világítás, ízléses polcok és jól látható feliratok, szépen rendezett könyvek – semmi giccs, hanem a több évszázadra visszatekintő épület tiszteletben tartása és Kolozsvár központjának újbóli megtisztelése azzal, hogy egy minden irányból hozzáférhető könyvesbolt működjön itt.

Amely azért is fontos, mert egy tisztességes magyar könyvfelhozatal is megtalálható a Cărturești bolthálózatában, így a kolozsvári üzletekben is. Ez a Hintz-házban megnyílt üzlethelyiségre is igaz, amelyről Száva Csanád író, költő és évek óta a Cărturești importért felelős csapatának tagja is tanúskodhat. Mint mondta, a csapatuk az egész ország lefedettségére vonatkozik, bár ő az, aki a magyar könyvekkel foglalkozik a csapatból.

Miután az ember beverekedte magát, ez a szép látvány fogadja

A kolozsvári magyar nyelvű könyvesboltok felhozatala mellé a Cărturești igen szépen felzárkózik, noha a székelyföldi könyvfelhozatallal összevetve egészen más igények mutatkoznak. „Egyszerűen fogalmazva, ami eljut hozzánk, az a jéghegy csúcsa – ami eladható. A magyarországi könyvpiac vezető kiadványai jutnak el nagyjából ide, sajnos minden nem juthat el. Viszont arra nagyon figyelünk – és ez a cégnek a politikája is –, hogy támogassuk a helyi szerzőket. Nyilván itt néhány akadályon felül kell kerekedni, és nem történik rögtön minden, de itt ugyanígy helyet kaphatnak az erdélyi magyar szerzők is.” – tudjuk meg Száva Csanádtól, aki bizakodóan tekint a jövőbe.

„Megnézzük a magyarországi újdonságokat és igyekszünk ezeket eljuttatni ide, illetve azt is figyelembe vesszük, hogy mik itt az igények. Ez nagyban függ attól is, hogy mekkora mennyiséget lehet megrendelni belőlük, mekkora példányszámban nyomtatták őket, és mennyit lehet betenni a boltokba belőlük, mekkora a kapacitás” – tudjuk meg Csanádtól. Mint meséli, annakidején a Iulius Mallban található Cărtureștiben kezdett el dolgozni, ahol a magyar könyvek aránya nagyon elenyésző volt: két kis foghíjas polc adott helyet a magyar irodalomnak, amelyeken akár egy évig is állt az eladatlan áru. „Ahhoz képest, hogy háromhavonta rendeltünk egy-egy doboz könyvet, most például Marosvásárhelyen egyharmada a boltnak magyar nyelvű könyv.” – teszi hozzá.

A magyar polcok

A Iuliusban azóta két szekrénnyi van már. Amikor bemegyünk, láthatjuk: jóval nagyobb a kínálat, és van külön magyar gyerekirodalmi polc, illetve ismeretterjesztő, valamint szépirodalmi polc, sőt a bejáratnál lévő polcokon két sor a magyar könyvújdonságoknak is helyet ad.

Természetesen a Cărturești jóval több annál, mint egy könyvesbolt: találunk ugyanis bakelitlemezt, cédét, ajándéktárgyakat, füzetet, csészét, kulacsot és minden egyebet, ami a művészetre igényes és éhes népnek bejön a kultúrafogyasztás terén. Izgatottan várjuk a fejleményeket, és reméljük, minél többen birtokba veszik az egykori Gyógyszerészeti Múzeum termeit.

Lemezek és néhány cím

A szerző fotói.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS