// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Akad olyan polgármester, aki úgy gyűjti a bűnvádi dossziékat, mint más a bélyegeket

// HIRDETÉS

És képtelen leállni. Két hónapon belül kétszer is meglátogatták a maszkosok. Nem kis teljesítmény, egyezzünk meg.

Mărășești polgármestere, Valerică Chitic bizonyára nagyon szeret a rendőrségre járni, vagy legalábbis megszokhatta az utóbbi időben, mert annyi bűnvádi eljárás indult ellene különféle ügyekben, hogy egyre nehezebb számon tartani.

Csütörtökön például azért vitték be a maszkosok az elöljárót, mert azzal  vádolták meg, hogy lopta az áramot a városi sportcsarnokból – átvezette a szomszédos garázsba, hogy fel tudja tölteni az elektromos autóját –, de közben korrupcióval is megvádolták. A rendőrség szerint juhokat kért egy pásztortól cserében azért, hogy használhassa az önkormányzati tulajdonban lévő legelőt.

Ez nem minden: június 22-én a maszkosok ismét karon fogták a polgármestert, akkor sikkasztás, hivatali visszaélés, valamint hivatali visszaélésre való felbujtás, és bűnszervezet létrehozása miatt indult ellene bűnvádi eljárás. Azt is el kell majd magyaráznia a bíróságon, hogy vajon miért a polgármesteri hivatal pénzéből újíttatta fel a saját vendéglőjét, és ezt a munkát miért a hivatal alkalmazottaival végeztette el.

És itt sincs vége: Valerică Chitic 2019-ben érdekellentét miatt másfél év felfüggesztett börtönbüntetést is kapott. Kíváncsian várjuk, mivel folytatja még a sorozatot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.