A tyúklopás már nem buli: Romániában az igazi menők struccot lopnak!

Mindjárt többet is.

Hirdetés

Mindennapinak nehezen nevezhető lopási ügyről számolt be a román rendőrség: a délkelet-romániai Giurgiu megyében a jelek szerint már annyira gáz a tyúklopás, hogy a baromfitolvajok egzotikus madaraknál nem is adják tovább.

Ezért aztán két férfi struccot lopott. Mindjárt kettőt is.

A bűncselekményről a károsult számolt be, aki a rendőröknek elmondta: szőrén-szálán eltűnt a Puieni faluban nevelt két strucca.

Az afrikai eredetű, nagy testű madarakat a 67 éves férfi a fiával közösen nevelte az egyik szomszéd udvarán.

A rendőrség belevetette magát a nyomozásba – elvégre vélhetően ritkán fordul elő, hogy struccok után kelljen kajtatniuk –, és hamarosan sikerült kibogozni, mi történt.

Két, a szomszédos falvakban lakó férfi volt a tolvaj, akik még az elmúlt héten az éjszaka leple alatt lovaskocsival érkeztek a helyszínre, majd sikerült észrevétlenül bejutniuk a gazdaságba, ahol a struccokat tartották.

A madarakkal végeztek, majd szekérre pakolták őket, és elporzottak a faluból.

Hirdetés

A rendőrség azonban a nyomukra bukkant, és az ügyben illetékes bíró 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte őket.

A bűnügyi eljárás minősített lopás és állatok életének szándékos, jogtalan kioltása miatt zajlik ellenük.

A struccok ettől persze nem támadnak fel, de a tulajdonos legalább némi elégtételt kap.

Amúgy egy ideje a strucctenyésztés nem annyira idegen az európaiaktól sem, igaz, ez többnyire struccfarmokon történik, a háztáji, baromfiudvaron kapirgáló struccok azért nem számítanak annyira gyakorinak.

Hirdetés