A rendőrök vetettek véget egy bulinak a kolozsvári sportarénában

Több százan buliztak maszk és fizikai távolságtartás nélkül. Nem zavartatták magukat akkor sem, amikor rendőrök jelentek meg a táncparketten.

Hirdetés

Megkezdődött az egyetem, ami mindeddig azzal járt, hogy felpörgött az éjszakai élet Kolozsváron. Csakhogy amióta járvány van, ez is megváltozott. Nem sok az esemény, ami van, az is jóval konszolidáltabb, mint előtte bármikor. Egy programszervező cég meglátta a lehetőséget a bulira kiéhezett fiatalokban, gyorsan össze is hozott egy partit az aréna egyik helyiségében, mely alkalomból mintegy 320-an verődtek össze. Se maszk, se lázmérés, se fizikai távolságtartás, csak a régimódi szórakozás jellemezte az estét egészen addig, amíg meg nem csatlakoztak a rendőrök is a táncparketten.

A lemezlovas Vali Bărbulescu, de a résztvevők sem zavartatták magukat a rendőri jelenlét miatt, még utána is folytatódott a buli – számol be a Cluj24.ro. A rendőrök egy bejelentés alapján szereztek tudomást arról, hogy a járványügyi szabályokat semmibe véve partiznak az emberek az arénában, ezért mentek ki a helyszínre. Persze, elővették a szervezőket, és első körben kiállítottak egy 1000 lejes büntetést a társadalmi normák megsértéséért, rendzavarásért és csendháborításért.

Az ügyészek is becsatlakoztak egy in rem eljárással a betegség leküzdésének meghiúsítása miatt.

Így végződik manapság a szombat esti láz az egyetemisták kedvenc városában.

Hirdetés