// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

A nép ügyvédje szerint nincs az rendben, hogy civil ruhás rendőrök kérjék számon a maszkviselést

// HIRDETÉS

Azt várja a belügyminisztertől, mutassa be a jogszabályt, amire hivatkozik az ügyben.

A nép ügyvédje, Renate Weber odaszólt a belügyminiszternek, Marcel Velának, mutatná már meg azt a jogszabályt, ami felhatalmazza arra, hogy civil ruhás rendőröket küldjön a nép nyakára.

Amint arról mi is beszámoltunk, mivel az emberek egyenruhások közelében feltűnően szabálykövetők lesznek, az illetékesek úgy döntöttek, az állomány mintegy 20 százaléka ezentúl civil ruhában fogja ellenőrizni, mennyire tartják be az emberek a járványszabályokat, és meg is bírságolják a szabályszegőket.

Csakhogy Weber szerint a szabályzat kötelezi a rendőröket a munkaidő alatti egyenruha viselésre. Ha mégis civilben járnak el, előtte be kell mutatkozniuk, és az igazolványukat is be kell mutatniuk.

A nép ügyvédje – aki hivatalból jár el ebben az ügyben a sajtóban megjelent hírek alapján – részéről ez persze valószínűleg csak egy fölösleges kör lesz, az alkotmánybíróság ugyanis korábban kétszer is helyt adott az ilyen eljárásoknak – igaz, azokban az esetekben csak a rejtekhelyről és jelzés nélküli autókból történő sebességmérésről volt csak szó.

Persze a törvény betűje, az a törvény betűje, szóval ha Vela nem találja azt a betűt, amit most Weber kér, akkor még változhat a helyzet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro