A négymillió sofőr országa vagyunk, de könyvelőnek, közgazdásznak is rengetegen jelentkeznek

Tudja például, hányan akarnak igazgatók lenni Romániában? Igen, túl sokan.

Hirdetés

2019-ben összesen négymillióan kerestek rá sofőri állásokra az eJobs online álláskereső portál romániai platformján.

Az országúti vagányok után egy jó nagy kanyarral rögtön a könyvelők és a közgazdászok következnek, ilyen típusú állásokra hárommillió jelentkező volt.

Mérnöki melókra 1,2 millióan kerestek rá.

Bogdan Badea, az eJobs képviselője a legmeglepőbb fejleménynek nevezte, hogy a keresési listákon nagyon feljöttek a részmunkaidős állások, ezekre 1,6 millióan kerestek. A szakember szerint közülük sokan egyetemisták, akik tanulmányaik mellett keresnek rövid programos melókat (hogy ne anya fizesse az összes sört, amit három év alatt elfogyasztanak), de sok szabadúszó is választja ezt az opciót, ők legtöbbször otthonról dolgoznak.

Hirdetés

A listán a következő egymillió kereséssel a menedzserasszisztensi állás (ők tkp. a menedzser munkáját végzik csak kevesebb pénzért), majd 950 ezerrel a menedzseri (igazgató, ügyvezető igazgató, szóval a fejesek a felső emeletről) tisztség.

Meglepő továbbá, hogy az idegen nyelvek ismeretét megkövetelő állások közül az angoltudást igénylők voltak az utolsók a keresési listán. A németesek messze megelőzték őket 300 ezres, az olaszosok 195 a spanyolosok 159, a franciások pedig 152 ezres kereséssel.

Hirdetés