Közben az orosz propaganda ezerrel pörgeti, hogy Románia kelti a zavart Transznisztriában.
Az Ukrajna ellen Oroszország által indított háború szele megcsapta Moldovát is: a Pruton túli ország jórészt orosz ajkúak lakta szakadár régiójában, a Dnyeszteren túli területen a héten több kormányzati intézmény ellen is támadást hajtottak végre ismeretlenek, akik a gyanú szerint az orosz titkosszolgálat emberei lehettek, céljuk pedig a feszültségkeltés volt.
Ennek kapcsán felmerült, hogy Moldova számára az egyetlen menekülési útvonal a nagy orosz medve karmai közül az lehetne, ha egyesül Romániával.
Maia Sandu, az ország nyugatbarát elnöke reakciójában nem utasította el az egyesülés gondolatát, sőt azt mondta: az akár meg is valósulhat.
Csakhogy ennek van egy feltétele: csakis demokratikus úton valósulhat meg. Vagyis
Amíg azonban az emberek nem akarják, vagy nincs meg az egyesülést szorgalmazó kritikus tömeg, addig nincs napirenden az ügy.
Sandu igencsak reálisan látja a helyzetet, hiszen a legfrissebb felmérések szerint nem csupán a moldovaiak, de a romániaiak többsége sem igazán lelkesedik az egyesülésért.
Az egyesülés szükségességét amúgy nem akárki vetette fel, hanem Iurie Leancă volt miniszterelnök.
Szerinte a kritikus pillanat Moldova számára akkor érkezne el, ha az oroszok Odessza ellen is támadást indítanának, és sikerül elfoglalniuk az ukrán területeket egészen Transznisztriáig, az a véget jelentené Moldova számára.
Ha azonban a két ország egyesülne – vagyis Moldova feladná az államiságát, és beolvadna Romániába –, akkor
Amúgy a moszkvai kormánypropaganda is meglovagolja a moldovai-román egyesülés ügyét.
A Pravda című lap Romániát sejteti a transznisztriai diverziós akciók mögött, a lap úgy véli, Bukarest legfőbb érdeke Transznisztria destabilizálása, mivel szerinte Bukarest ily módon szeretné megvalósítani régi álmát, az egyesülést Moldovával, a transznisztriai szeparatista régió ügyét pedig a NATO segítségével oldhatná meg.
Transznisztriában ismeretlenek a hét elején aknavetővel lőtték a „belbiztonsági minisztérium” épületét, majd támadás érte a használaton kívüli tiraszpoli repülőteret, felrobbantottak két rádió-átjátszóállomást, és egy lőszerraktárra is tüzet nyitottak.
A moszkvai propaganda a jelek szerint nem egyeztetett a tiraszpoli elvtársakkal, a senki által el nem ismert Transznisztria „elnöke” ugyanis nem Romániát, hanem Ukrajnát vádolta meg a támadásokkal.
A Pravdát azonban ez nem zavarja.
Sőt, a lap szerint
mivel az a célja, hogy lerohanja Transznisztriát.
Románia után Lengyelország lenne a következő célpont, mivel az ország területén keresztül zajlik a nyugati fegyverszállítás Ukrajnának. Mindez annak a kontextusában történhet, hogy a brit védelmi államtitkár legitimnek nevezte az orosz katonai logisztikai létesítmények elleni ukrán támadásokat. Az orosz külügy szóvivője, Marija Zaharova viszont erre úgy reagált: ebben az esetben legitim célpont lehet az oroszok számára minden olyan nyugati ország katonai logisztikai kapacitása, amely fegyvert szállít Ukrajnának.
Vagyis a valódi háború mellett javában zajlik a dezinformációs és kommunikációs hadviselés is, amiben Romániára is kiemelt szerepet osztottak Moszkvában.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.