Fotó: Europol.ro

A kormány máris szerzett magának ellenséget: a rendőrök tiltakozó akciókkal zárják az évet

Nagyon nem örültek a bérek befagyasztásának a belügyesek, ráadásul veszélyeztetettségi pótlékot sem kaptak.

Hirdetés

Nem volt könnyű évük a rendőröknek sem, ráadásul a kormány intézkedései miatt is gyakran kellett szívniuk, na de az év végére sikerült őket úgy felháborítani, hogy a szakszervezeteik országszerte tüntetéseket jelentettek be. A Florin Cîțu vezette kormány ugyanis szerdán elfogadott egy megszorításokat tartalmazó rendeletet, amely többek közt befagyasztja jövőre a közalkalmazottak bruttó bérét.

A rendőrök érdekvédelmi szervezetei felháborítónak tartják az intézkedést, szerintük a kabinet megfeledkezett arról, hogy a belügyesek fokozott veszélyeztetettségnek vannak kitéve a járvány kezdete óta: naponta 12 ezren kapják el a koronavírust, és átlagban 30 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztrálnak, nem beszélve arról, hogy semmilyen pótlékot nem kaptak az elmúlt hónapokban – írja az Europol szakszervezet.

A rendőrök csütörtökön délelőtt a prefektúrák elé vonulnak, januárban azonban komolyabb tiltakozó akciókat is kilátásba helyeztek, s többek közt azzal zsarolják a kormányt, hogy elnézőbbek lesznek az utcákon, kizárólag figyelmeztetéseket fognak osztogatni a kihágásokért.

Hirdetés