Sok-sok huzavona után végül eljött ez a nap is, és még a 2020-as év vége előtt: a koronavírus-járvány ellenére gyakorlatilag az eredetileg várható időpontban megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy az ország polgárai megválaszthassák a következő négy évben tevékenykedő új parlamentet.
A huzavona ürügye a járványhelyzet volt: miközben a kisebbségben kormányzó nemzeti liberálisok érdeke az volt, hogy a közvélemény-kutatások által jelzett előnyüket konzerválják, így minél hamarabb sor kerüljön a választásokra, az ellenzékbe szorult, de a parlamentet továbbra is uraló Szociáldemokrata Párt (PSD) éppen ezért halasztást akart.
Olvasson még:
A szociáldemokraták természetesen a járványhelyzetre hivatkozva akarták három hónappal elhalasztani a voksolást, de végül – ahogy a liberálisok előnye a kormányzati balfogások nyomán csökkent – ők sem erőltették a halasztást.
Ennek nyomán vasárnap reggel hét órakor országszerte megnyitottak a szavazókörök, amelyek este kilencig várják a szavazni akarókat.
Összesen 18 802 helyszínen várják a voksolni akarókat miközben külföldön – ahol már szombattól lehet szavazni – 748 szavazókörben lehet voksolni.
A járvány persze azzal is rányomja a bélyegét a választásra, hogy kérdéses: a fertőzéstől való félelmükben hányan maradnak inkább otthon.
A közel 19 millió választópolgár csak abban a választókerületben szavazhat, ahol lakcímmel rendelkezik.
A koronavírus-járvány miatt egyszerre legfeljebb öt szavazó lehet jelen a szavazókörökben, maszkot kell viselniük, legalább egyméteres távolságot tartaniuk, önállóan kell behelyezniük személyi igazolványukat az informatikai rendszer leolvasójába, és érkezéskor és távozáskor is fertőtleníteniük kell a kezüket.
A felmérések szerint csupán néhány százalékos előnnyel ugyan, de a Nemzeti Liberális Párt (NL) lehet a választások győztese, mögöttük a PSD végezhet.
A harmadik helyre a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) várják, de várhatóan átlépi az öt százalékos parlamenti küszöböt a Victor Ponta volt PSD-s kormányfő vezette Pro Románia is.
A Népi Mozgalom Párt (PMP) – amelyet a PNL az USR-rel együtt potenciális kormányzati partnernek tekint – a parlamenti küszöb környékén tanyázik, vagyis bejutása nem biztos.
Az öt százalékos küszöb környékén mérték az RMDSZ-t is.
Mint ismert, az RMDSZ megállapodott a vele szemen álló Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt alkotta Erdélyi Magyar Szövetséggel, és két befutó helyet is biztosított számára.
A jelek szerint viszonylag sokan keltek korán: az első félórában már több mint százezren leadták a voksukat.
A választási részvétel alakulása itt követhető.