A gólparádé elmaradt, de az andorraiak letudva, lépjünk tovább

Sovány magyar győzelem született a 2022-es katari focivilágbajnokság selejtezőinek utolsó szeptemberi játéknapján, Románia pedig megúszta kapott gól nélkül Szkopjéban.

Hirdetés

Húsz perc alatt elintézte Andorrát a magyar válogatott, a végén mégis rettegnie kellett a győzelemért a Puskás Aréna közel 50 ezer nézőjének.

A játék ugyanolyan ellentmondásos volt, mint az előző mondat: mert az első félidőt egyértelműen uraló, előbb Szalai Ádám büntetőjéből, majd Botka Endre fejeséből betaláló magyar csapat védelme a második félidőben több helyzetet is tálcán kínált a labda helyett addig inkább a magyar játékosokat rugdosó andorriaknak.

Az év legröhejesebb öngólját (Botka rúgta Fiolába a labdát, úgy pattant a hálóba) a milliméteres andorrai lest kiszúró videóbírónak köszönhetően még megúszta a magyar csapat, de a vendégek szépítése után a végén kétségbeesetten bekkelt a labdát alig 25 százalékban birtokló ellenfelével szemben.

Abszurd módon a siker ellenére mégis csökkentek a magyar továbbjutási esélyek, mert a lengyelek az utolsó pillanatban pontot mentettek a csoportelső Anglia ellen. Folytatás októberben, 12-én Albánia érkezik Budapestre, majd 12-én Londonba mennek a magyarok.

Románia szinte csak védekezett, de Florin Niță kapusnak köszönhetően szerzett egy pontot Észak-Macedóniában, és mivel az örmények se nyertek, a németek köszönték a lehetőségek, és tovább növelték előnyüket a csoport élén.

Európai vb-selejtezők, 6. forduló, I-csoport:

Magyarország–Andorra 2-1 (Szalai Ádám 9. – 11-esből, Botka 18., illetve Llovera 82.)

Lengyelország–Anglia 1-1 (Szymanski 90+1., illetve Kane 72.)

Albánia–San Marino 5-0 (Manaj 32., Laci 58., Broja 61., Hysaj 68., Uzuni 80)

Hirdetés

Az állás: 1. Anglia 16 pont, 2. Albánia 12, 3. Lengyelország 11, 4. Magyarország 10, 5. Andorra 3, 6. San Marino 0.

J-csoport:

Észak-Macedónia–Románia 0-0

Örményország–Liechtenstein 1-1 (Mkitarjan 45+5. – 11-esből, illetve Frick 80.)

Izland–Németország 0-4 (Gnabry 4., Rüdiger 24., Sane 56., Werner 89.)

Az állás: 1. Németország 15, 2. Örményország 11, 3. Románia 10, 4. Észak-Macedónia 9, 5. Izland 4, 6. Liechtenstein 1.

 

Hirdetés