Az új vízhálózatot 2014-ben adták át, de úgy el van baltázva, ahogy van. Így most megint újat kell kiépíteni…
Idén már a hetedik csőtörés hagyja napokra víz nélkül Tusnádfürdő és Tusnád község lakosait, emiatt pedig Butyka Zsolt tusnádfürdői polgármester szükségállapot elrendelését kérte a prefektúrától. Ezúttal Csíkszentsimonban történt a csőtörés, ami miatt egy körülbelül 20 méteres szakaszon kell kicserélni a vezetéket, ám a városházának egyszerűen már nincs pénze erre.
A vízhiány mintegy 3000 embert érint Tusnádfürdőn, Tusnádon, Újtusnádon és Csíkverebesen, áthidaló megoldásként pedig minden lakónegyedbe ezer literes tartályokban szállítják a háztartási vizet, keddtől pedig ivóvizet is osztanak az érintetteknek.
A probléma ráadásul már évek óta vissza-visszatér, a 2014-ben átadott, Csíkszentsimontól Tusnádfürdőig tartó 15,8 kilométer hosszúságú vízvezeték ugyanis már az átadás pillanatában alaposan el volt baltázva. Az Országos Beruházási Társaság (CNI) által finanszírozott munkálatok során egyrészt nem megfelelő vastagságú polietilén csövet fektettek le, így ez nem bírja a víznyomást, gyakran elreped. Csíkverebesen és Tusnádon ráadásul nem is cserélték ki a régi fémvezetékeket, amelyek szintén gyakran megadják magukat.
Butyka szerint csak idén elköltöttek 500 ezer lejt a vezetékek javítására, péntek óta pedig már hitelre dolgoznak a munkások, egyelőre nincs miből kifizetni őket.
A városvezetés egyébként már benyújtott egy új pályázatot a CNI-hez, belátták ugyanis, hogy egy teljesen új vízhálózatot kell (jól!) kiépíteni. A pályázatban az új vezeték mellett víztartályokat, szivattyúházat és új vízkezelő állomást is említenek, és az összköltségvetés több mint 7 millió euróra rúg.
Azt a pályázatot azonban még el kell fogadni, az új vízhálózatot ki kell építeni, addig pedig maradnak a gondok. A napokig tartó vízhiány ráadásul a turistákat is elijeszti az üdülővárosból – ami érthető, hiszen milyen fürdőváros az, ahol nincs víz…
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.