// 2026. február 2., hétfő // Karolina, Aida

40 métert zuhant az idős túrázó, de a turisták és a túravezetők tucatjai ügyet sem vetettek rá

// HIRDETÉS

Az Argeş megyei hegyimentők vezetője teljesen kiakadt, szerinte már nem létezik olyan, hogy emberség.

Felháborodott bejegyzést tett közzé kedden az Argeş megyei hegyimentők vezetője, Ion Sănduloiu miután egy 71 éves férfi 40 métert zuhant a Fogarasi-havasokban, de senki nem sietett a segítségére.

Mindezt olyan körülmények között, hogy szombat lévén legalább 70 turista tartózkodott a környéken, a többségük képzett túravezetőkkel (!). Az eset még március 26-ikán történt, de Sănduloiu csak mostanra rakta össze a részleteket, miután több szemtanú is felhívta, sőt a sérült férfi is megkereste, hogy köszönetet mondjon neki. A túravezetők állítólag annyival intézték el a dolgot, hogy a sérült mozog, tehát jól van, és a hegyimentők egyébként is tudnak a balesetről, és már úton vannak.

Sănduloiu viszont leírta, hogy az idős férfi a zuhanást követően több órát töltött a hidegben fekve, és szerinte valaki igazán lemászhatott volna, hogy legalább betakarja, és tartsa benne a lelket, amíg a segítség megérkezik.

A férfinak a zuhanás ellenére egyébként óriási szerencséje volt, nem vesztette el a telefonját, még térerő is volt ott, ahova zuhant, ráadásul nem sérült meg a keze sem annyira, hogy ne tudjon telefonálni, sőt még tartalék ruha is volt nála, amivel védekezhetett a hideg ellen. Ráadásul jó idő volt, így mentőhelikopterrel tudtak érte menni.

Valószínűleg csak azért van életben, mert a túravezetőknek fontosabb volt a pénz, és a csoportjuk, mint az, hogy segítsenek.

„Hol van az emberség? Létezik még egyáltalán empátia” – tette fel a költői kérdést Sănduloiu, hozzátéve, hogy mindannyian (mármint a hegyimentők) megdöbbentek a történteken.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete
Főtér

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete

Nagypolgári ügyvédből és sikeres üzletemberből a magyarokkal is barátkozó kommunista kormányfővé válni RKP-tagság nélkül? Ennél kacifántosabb dolgok is kiderültek Gróza Péterről az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen
Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro