30 év után: a történelem eltűnése

Jelen szöveg az Europa Liberă oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A szabadságot, többek között a történelemmel szembeni derűs érdektelenség szabadságát is elhozó történelemmel szembeni derűs érdektelenség a kommunizmus összeomlásánál kiterjedtebb átalakulás eredménye. A folyamat természetesen a kommunizmus bukásával kezdődött és e változás nélkül nem lett volna lehetséges.

1989 és 1991 között eltűnt az egyedülálló párt politikája és a kommunizmus kötelező ideológiája.

És – a politikai felszabadítás által hitelesítetten – a korlátlan értékek is megjelentek. Pontosabban a szabadon választott kritériumok, a demokratikus átnevelés révén vagy bármiféle kritériumok nélkül átvett modellek alapján történő gondolkodás és élés általános joga. A feloldásnak ez a típusa, jobban mondva a feloldások ezen inváziója – kezdetben – őszinte, lelkes és kvázi általános demokráciapárti aktivizmust produkált.

Ez a látható és drámai kollektív elkötelezettség korszaka volt.

A korszak romantikája fokozatosan elhalt és 10 évvel később, 2000 környékén új valóság váltotta fel: olyan társadalom, mely elegendőnek mondta a korlátozások hiányát és a politikáról áttért a gazdasági és személyes életre.

Ez nyilvánvalóan nem képezheti valamiféle szemrehányás tárgyát. Sőt, a hangsúly és érdeklődés 2000 utáni áthelyeződése – nagyrészt – egy elpuskázott politikai tapasztalat végén kialakult csalódottság vagy kijózanodás eredménye.

Az új politikai rezsim nem akarta vagy nem tudta elérni a romantikus fázis ígéreteinek szintjét.

A csalódás következtében a társadalom leválása egyre változatosabb és támogatottabb formákban folytatódott. Ennek megfelelően, például, az első migrációs hullámokat a 2000-es évek elejétől egy tömeges menekülés követte. Viszont az 1989-es forradalmak emberi és társadalmi valósághiánya által generált legfontosabb jelenség más szinten fejtette ki hatását, katasztrofális eredményekkel.

Mert az ideológiai gyámság alóli felszabadulás és az értékekkel vagy azok nélkül éléshez való jog hamarosan

a kultúra elemi fogalmát elfojtó csapdává változott.

Az oktatási rendszer kommunisták alatti alárendeltsége groteszk indoktrinációs formákat generált, de fenntartotta a nevelés és kultúra jelentőségére vonatkozó általános és szinte babonás meggyőződést. Az űr 1989 után betöltetlenül maradt. A kommunista dogma eltávolításával semmi sem vette át az alapértékek helyét: sem a család, sem az egyház, sem a demokratikus polgári tudat. Az oktatás önmagában nem élte túl ezt a hiányt és az oktatási rendszer gyorsan lezüllött az olyan országokban, mint Románia és a Moldovai Köztársaság.

Az új nemzedékek jelentős része

a szó szoros értelmében vett oktatáson kívül nőtt fel

és ez felgyorsította két általános jellemvonás megjelenését. Az első a valódi hedonizmus, ahol azt a pénz lehetővé tette, vagy a másolt hedonizmus, ahol a nyomásgyakorlás és a presztízsigény megkövetelte. A másik a meg nem érdemelt, de az oktatási rendszer kisiklása által kikényszerített tudatlanság. Mindkét esetben a kultúra eszméje volt az első áldozat. Vagyis az a benyomás vagy hit, mely szerint a történelem, más nem kézzelfogható dolgok mellett, számít és tiszteletet érdemel.

A régi nemzedékek a saját megítéléseikkel és előítéleteikkel maradtak.

Egyesek visszasírják a kommunizmus bizonyosságait. Mások frusztrációkat halmoznak fel, sikertelenül próbálják átadni az új nemzedékeknek az üzenetet a kommunista szörnyűségekről és a múlt fontosságáról. Az új nemzedékeknek pedig a maguk részéről már nincsenek vagy úgy hiszik, hogy már nincsenek a múltból származó gondjaik. Mindez, mindezek az átalakulások együtt egy történelem és kultúra nélküli történelmi és kulturális keretet rögzítettek, melyben az 1989-es pillanat lényegének már nincs értelme. Sőt, ebben az új keretben maga a történelem létezése is egy adott jelentőség nélküli hipotézissé válik.