Négy év után megrázó képsorok kerültek elő a Colectiv-tragédia káoszba fulladó mentőakciójáról (VIDEÓval)

Bár a jelentések szerint a mentőakció rendben zajlott, az előkerült felvétel egyáltalán nem ezt mutatja.

Hirdetés

Négy év után megrázó felvétel került elő a bukaresti Colectiv-tragédiáról, amely azt mutatja, hogy a jelentésekkel ellentétben a sürgősségi mentőszolgálat és a tűzoltók egyáltalán nem voltak a helyzet magaslatán a 65 halálos áldozatot követelő tűzvész idején. A felvételt egy neve elhallgatását kérő tűzoltó készítette a helyszínen, aki eddig vacillált, de végül úgy döntött, hogy a közvéleménynek joga van megtudni az igazat.

A videó tanúsága szerint a mentőakció totális káoszban, szervezetlenül zajlott, a nézőnek az az érzése, mintha mindenki csak zavarodottan rohangálna. Sok súlyos sebesültet társaik, civilek igyekeznek valahogy a mentőkhöz vonszolni, de az is látszik, hogy hordágyak hiányában a tűzoltók is a végtagjaiknál fogva vagy raklapokon cipelnek embereket. A bejárat előtt mintegy csomóba rakva hevernek a halottak és több sebesült, akikkel senki sem törődik.

A főügyészség keddre beidézte az ügyben Raed Arafatot, a sürgősségi mentőszolgálat (SMURD) vezetőjét, aki meg is jelent a meghallgatáson, majd szerdára az akkori egészségügyi minisztert, Nicolae Bănicioiut, aki viszont személyes okokra hivatkozva nem jelent meg a meghallgatáson.

Az egyik áldozat édesapja, Eugen Iancu – aki többedmagával az eset után három évvel bírósághoz fordult a mentőakció nem megfelelő koordinálása miatt – szerint azonban a két illetékes hazudik, és csak megpróbálják eltussolni az ügyet, holott, a mentőalakulatok hibát hibára halmoztak.

Hirdetés

Például az első sebesült, mintegy fél órával a tűzvész kitörése után érkezett meg a saját kocsijával (!) a bukaresti egyetemi kórházba, ahol még senki sem tudott a tragédiáról. Szerinte nagyon sok sebesültet a barátai szállítottak kórházba, mivel az illetékesek nem foglalkoztak velük, a dokumentációban utólag mégis úgy szerepelnek, mint akiket a SMURD járművei szállítottak kórházba.

Eugen Iancu a mentésben részt vett tűzoltók közül is sokakkal beszélt az évek során, mint mondta, volt aki személyesen kereste meg, és a könnyeivel küszködve kért tőle bocsánatot.

Az ügyben folyik a vizsgálat, az egészségügyi minisztérium nemrég küldte át az esettel kapcsolatos aktákat a főügyészségnek.

Az alábbi felvétel megrázó képsorokat tartalmaz, csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.

Hirdetés